Közélet

Tagadja a Hatvannégy Vármegye, hogy serpenyőtolvaj van köztük

serpenyőlopás (Array)
serpenyőlopás (Array)

T. Csaba neve ugyan szerepelt a szervezet honlapján, de állítólag helytelenül.

Tagadja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), hogy a szervezet vezetőségének tagja lenne az a 29 éves makói férfi, akit lopás vétségének gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. Az MTI a cikk megírása előtt megnézte a honlapon, és a vezetőség tagjai között feltüntették T. Csabát is. Erre a közlésre válaszul Magvasi Adrián azt írta: “Helytelenül szerepelt a szervezet oldalán, amit a bíróságra benyújtott adatok igazolnak is.”

Az MTI saját információjára hivatkozva írta azt, hogy a gyanúsított a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnöke és a radikális szervezet országos vezetőségi tagja, aki garázdaság miatt már volt büntetve, 2011 decemberében pedig a Csongrád Megyei Bíróság jogerősen két év – végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A rendőrség közleménye szerint egy Deák Ferenc utcai lakó vasárnap hajnalban arra ébredt, hogy a házuk elé épített állvány irányából hangokat hall. Felkelt, majd egy férfit látott, akinek a kezében egy serpenyő volt. Felelősségre vonta, mire a konyhai eszközt a nyitott ablakon keresztül visszakapta. Az elkövető annyit mondott: “csak poén” volt. A feljelentés adatai szerint a lakásból készpénz és Zsolnay-porcelán tűnt el. A makói nyomozók még az esti órákban azonosították és elfogták.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik