Közélet

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a családjára gyújtotta a házat

tuzolto-roncsvagas(df20cc77-ae3d-4f30-8409-b2a1a9e0143c)(960x640).jpg (Array)
tuzolto-roncsvagas(df20cc77-ae3d-4f30-8409-b2a1a9e0143c)(960x640).jpg (Array)

Vádat emelt a Nógrád Megyei Főügyészség egy 37 éves férfi ellen, aki édesanyjára és testvéreire gyújtotta a házukat tavaly novemberben Mátraverebélyen. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.

Bóna Gyula megyei főügyész az MTI-nek hétfőn elmondta: az italozó életmódot folytató férfi egy házban élt 75 éves édesanyjával és két testvérével. November 9-én délelőtt ünneplőbe öltözött, majd a szobájában összegyűjtötte és meggyújtotta a ruháit. A tűz átterjedt a szoba és a konyha tetőszerkezetére, a füst pedig elborította az egész házat.

Mire a férfi két lánytestvére, önállóan járásképtelen édesanyjukat kitámogatva, kimenekült az égő épületből, a vádlott már elhagyta a házat.  

A vádirat szerint az elkövető belenyugodott abba, hogy rokonai meghalhatnak az általa okozott tűzben. A tűz egyébként megsemmisítette a lakóház födémének és tetőszerkezetének jelentős részét.

A főügyész nem nevezte meg a települést, de az eset a rendőrség akkori tájékoztatása szerint Mátraverebélyen történt. A férfit két nappal később előzetes letartóztatásba helyezték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik