Közélet

Illegális spermák érkeztek Magyarországra

sperma (Array)
sperma (Array)

Illegálisan importált hímivarsejteket Magyarországra dániai sejtbankból egy cég 2013 óta – állítja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Márciusban az európai riasztási rendszeren keresztül értesült az ÁNTSZ arról, hogy genetikailag hibás spermiumok kerültek Magyarországra beültetés céljából. Így derült fény arra, hogy a Krio Intézet Sejt- és Szövetbank Zrt. már 2013 óta törvénysértő módon importál hímivarsejteket egy dániai sejtbankból – olvasható a tisztiorvosi szolgálat pénteki közleményében.

Magyarországon egy donortól csak négy utód származhat

Az ÁNTSZ eljárást indított, és megtiltotta a jogellenes gyakorlatot. A büntető törvénykönyv szerint az, aki emberi ivarsejtet megszerez, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el.

 

Az emberi szövetek, sejtek adományozásáról, gyűjtéséről, vizsgálatáról, feldolgozásáról, elosztásáról uniós irányelv rendelkezik. A tagállamok azonban ezzel összhangban szigorúbb konkrét szabályokat is alkothatnak.

A jelenleg hatályos magyar jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy ivarsejteket külföldről hozzanak be az országba. Továbbá egy ivarsejtdonortól a magyar szabályozás szerint legfeljebb négy utód származhat, a dán szabályozás szerint viszont tizenkettő.

A magyar szabályozás tartalmazza azt is, hogy az engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató – ivarsejtbank – csak olyan embertől vehet át hímivarsejtet, aki adományozási nyilatkozatot tesz, az ivarsejtbankban aláveti magát az előírt orvosi vizsgálatoknak.

Razziát hajtottak végre

A személyes megjelenés azért is fontos, hogy az adományozó megfelelő tájékoztatást kapjon az adományozás céljáról, feltételeiről. Mindez pedig nem teljesülhet akkor, ha az adományozó külföldön, külföldi sejtbank számára adományoz.

A tájékoztatás szerint az ÁNTSZ-nek a Krio-ügyben folytatott vizsgálata során kiderült az is, hogy az intézet önhatalmúlag módosította a rendszeres adatszolgáltatás tartalmát, így próbálta meg kijátszani a hatóságot.

A Krio Intézet az általa jogellenesen behozott ivarsejteket továbbadta mesterséges megtermékenyítést végző egészségügyi szolgáltatóknak, ami nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek.

Egy jogszabályváltozást követően az ÁNTSZ idén ellenőrzési akciót indított, melynek során az emberi reprodukcióra irányuló eljárást végző egészségügyi szolgáltatókat vizsgálja. Azon szolgáltatók ellen, melyek tudva a külföldi eredetről – jogszerűtlenül – külföldről származó ivarsejteket vettek át, az ÁNTSZ eljárásokat indít – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik