Közélet

Zseninek tartják a rákoskeresztúri apagyilkost

gyilkossag-a-XVII(960x640).jpg (Array)
gyilkossag-a-XVII(960x640).jpg (Array)

Három nyelvvizsgája és egyetemi diplomája van annak a férfinak, aki múlt hétenőrjöngeni kezdett és elvágta apja torkát.

Kivételes szellemi képességekkel rendelkezik az a férfi, aki megölte apját múlt hét kedden Budapesten, az Újlak utca egyik emeleti panellakásában. Attilának három nyelvvizsgája és egy egyetemi diplomája van, az egyik barátja szerint egy zseni – írja a Bors. 

Mint ismert, a támadó múlt hét kedd hajnalban ôrjöngeni kezdett, majd fogott egy konyhakést, és a nagyszobában elvágta édesapja nyakát. Ezután egy sarokcsiszolóval megpróbálta elvágni a gázcsövet. Édesanyjának sikerült kimenekülni az erkélyre, ahol ordítani kezdett, hogy valaki zárja el a gázcsapot. Ezt a gondnok meg is tette. 

“Örökre hálásak leszünk a gondnoknak, mert ha ő nincs, az egész háztömb felrobbant volna. Az életünket köszönhetjük neki” – mondta az egyik lakó.

A lap azt írja, az utóbbi pár évben már harmadszor kellett kijönni a tűzoltóknak és a rendőrségnek. Először robbantani akart, az utolsó pillanatban a tűzoltók akadályozták meg a tragédiát. Másodszor tüzet gyújtott, de ismét a szakemberek gyorsaságának köszönhetően nem lett nagyobb baj. Múlt kedden me­gint robbantással fenyegetőzött. 

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik