Közélet

Fotókat közöltek a combinós késelőkről

A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.

Csütörtökön 20 óra 10 perc körüli időben a 4-6-os villamoson szóváltást követően késsel megsebesítettek két férfit, aki közül az egyik súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen tettesek a Budapest II., Mechwart téren a 11-es jelzésű autóbusszal elmenekültek a helyszínről.

 
Fotó: Police.hu 

A rendőrség a feltételezett elkövetőkről biztonsági kamerafelvételekkel rendelkezik. A kamerafelvételek alapján az egyik elkövető körülbelül 180 centiméter magas, átlagos testalkatú, fekete felnyírt hajú férfi, aki zöld színű pólót és kék színű farmernadrágot viselt. Társa körülbelül 18-20 év körüli, 150-160 centiméter magas, barna hosszú hajú, vékony testalkatú nő, aki narancssárga felsőt és kék farmernadrágot viselt.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arra kéri a kéri a szemtanúkat, hogy aki felismeri a felvételeken látható férfit és nőt, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja 06/1-346-1800-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (hétfő-csütörtök:8-16, péntek:8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik