Közélet

Szabadsága árán is hazatér a fiát Dominikára hurcoló apa

Bandikára és édesapjára a múlt hét folyamán csapott le az Interpol, a kisfiú azóta nevelőotthonban van - tudta meg a Blikk.

“Amikor a rendőrök becsöngettek hozzám, tudtam, hogy ennyi volt. Kétszáz kilométert utaztunk a fővárosba, addig volt idő elmagyarázni Bandikának, mi vár ránk. A nevelők rendesek, ám az otthon, ahová került, tele van utcagyerekekkel. Napi egy órát láthatom, megszakad a szívem érte” – mondta el a Blikknek Fetter András, aki két éve egy láthatás végén nem vitte vissza Bandikát édesanyjához.

A férfinak a helyi hatóságok azt a tájékoztatást adták, hogy Bandika kiadatása akár hónapokig is eltarthat, addig nem térhet haza Magyarországra. Fetter András a lapnak elárzulta: ő sem marad tovább a Dominikai Köztársaságban, akkor is visszatár, ha tudja, börtön vár rá.

“Tudom, hogy a repülőtéren őrizetbe vesznek majd, de nem érdekel, a gyerek nélkül nem maradok itt” – mondta el Fetter András, aki hozzátette: “Turistaként jöttünk Dominikára, azért pont ide, mert nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal. Utazási irodát nyitottam, a fiam pedig nemzetközi iskolába járt .”

Az apa felveszi a kapcsolatot a Külügyminisztériummal, hogy Bandika minél előbb hazatérhessen.

Bandika édesanyjával tavaly készítettünk riportot. Rimóczi Eszternek egy ingatlanjogi vita kapcsán Fetter András nővére azt mondta: „Sosem kapod vissza a fiadat! Nem te fogod felnevelni a gyereked!” – az édesanya számára ekkor vált világossá, hogy fia eltűnése mögött egykori partnere állhat.

Olvasói sztorik