Közélet

Még az autója kerekeiben is cigarettát csempészett

csempeszcigi(210x140).jpg (Array)
csempeszcigi(210x140).jpg (Array)

A csempész hárommillió forint értékű dohányárut próbált behozni, amelyet a gépkocsijával együtt lefoglaltak.

A Beregsurány és Asztély közötti magyar-ukrán határállomáson fogták el őt a pénzügyőrök, közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Dávid Zoltán elmondta, hogy a csempész az országba hárommillió forint értékű dohányárut próbált behozni, amelyet a gépkocsijával együtt lefoglaltak, ellene pedig költségvetési csalás bűntette miatt indítottak eljárást.

A pénzügyőrök az átkelőhelyen a magyar rendszámú gépkocsi alvázán szerelési nyomokat vettek észre, továbbá gyanús volt számukra az is, hogy a jármű a pótkerék helyén lévő gáztartályról működött. Ezért átvizsgálták az autót, amelynek négy kerekéből, az üzemanyagtartályából, a hátsó lökhárítójából és a csomagtérben lévő gáztartályából összesen több mint 3500 doboz, magyar adójegy nélküli cigaretta került elő.

A százados megjegyezte: a kocsi négy kerekébe egyenként 25-25 karton cigarettát préselt be az elkövető, aki a bűncselekménye elkövetéséhez egy a csempészek által használt tipikus márkájú, ismert módszerekkel átalakított régi gépkocsit használt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik