Közélet

Hamutartóval verte szét Nancy fejét a gyilkos

Nancy (Array)
Nancy (Array)

A keze ügyébe akadó hamutartóval verhette szét az örömlány arcát a férfi, majd szétkaszabolta egy késsel – írja a Blikk.

Pillanatok alatt gerjedhetett iszonyú haragra a gyilkossággal gyanúsított Jao Kao-peng, aki egy hamutartóval törte össze áldozatának arcát – tudta meg a Blikk. A férfi nem is volt túl elővigyázatos, hiszen a helyszínen megtalálták a DNS-mintáját is, ez alapján azonosították a nyomozók.

A lap szerint Jao Kao-peng a gyilkosság után azonnal elhagyta Magyarországot, és Pekingben bujkál. A magyar rendőrök már felvették a kapcsolatot kínai kollegáikkal, így már a kinti hatóságok is keresik a férfit.

A Blikk úgy tudja, Jao Kao-peng a könnyebb megélhetés reményében vándorolt Magyarországra, ugyanis Kínában családjával nagy szegénységben élt. Abból a pénzből, amit itt a két munkahelyen megkeresett, rokonait is támogatta.

Mint azt szerdán megírtuk a gyanúsítottnak nem is csak Budapesten volt lakása, de egy vidéki nagyvárosban is, így a két település között ingázott, és mindkét helyen rengeteget dolgozott. Azért dolgozott két, egymástól teljesen független, helyen, mert az egyik helyről a jövedelmet csak részben kapta készhez, mert így törlesztett a kínai maffiának, mint a legtöbb kínai aki itt dolgozik. A második állásából finanszírozta a megélhetését és ebből költött az örömlányra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik