Közélet

Húsvágó bárddal vertek össze egy 85 éves nőt

Rendorseg(8)(960x640).jpg (Array)
Rendorseg(8)(960x640).jpg (Array)

Életveszélyes sérülésekkel kórházba került. A 21 éves támadót elfogták.

Előzetes letartóztatásba került egy 21 éves férfi, aki betört egy idős asszonyhoz Lentiben, majd olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő életveszélyes sérülésekkel került kórházba, közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján.

A 21 éves H. Ádám keddre virradó éjjel tört be a 85 éves asszony házába. Az idős nőt olyan súlyosan bántalmazta, hogy a mentők az asszonyt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A rendőrséget a sértett egyik rokona értesítette.

A Zalaegerszegi Járásbíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat, aki ellen felfegyverkezve elkövetett rablás és életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást.

A Zalai Hírlap internetes oldalán az esetről az olvasható: a férfi először a ház nyári konyhájába jutott be, majd egy nyitott ablakon át bemászott a lakásba. Értékek után kutatott, és amikor az idős nő felébredt a zajra, a férfi egy húsvágó bárddal támadott neki. A tettes háromezer forintot, tojást, sört és bort vett magához, azzal távozott. Az asszonyra másnap talált rá egy rokona, majd a rendőrök szerda este vették őrizetbe a támadót, aki vagyon elleni bűncselekmények miatt már büntetve volt, és a mostani esetet is egy próbaidős szabadságvesztés ideje alatt követte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik