Közélet

Templomban őrjöngött egy drogos fiatal Szegeden

megrongált jézus szobor (Array)
megrongált jézus szobor (Array)

A rendőrök az oltár mögött találtak rá a hiányos öltözetű, agresszív fiatalra egy szoborral a kezében.

A szegedi Rókusi Templomból hívták a rendőrséget szombaton 10-kor, miután egy fiatalember mezítláb és rövidnadrágban berohant az épületbe és ordibálni kezdett. Az ott lévők próbálták megnyugtatni, de nem boldogultak vele, így elhagyták a templomot.

A szegedi járőrök az oltár mögött találtak rá, kezében egy Jézus-szobrot tartott, amelyet megrongált. Az oltár előtt lefektetett vörös szőnyeget felgyűrte és azt, illetve egy keresztet magához szorítva kiabált a rendőrökkel. Az egyenruhások meggyőzték, hogy adja oda nekik a szobrot, ám ezután ismét agresszívvá vált. Csak testi kényszer alkalmazásával lehetett megfékezni és megbilincselni. Zavart állapota miatt mentőt hívtak hozzá, a fiatalt rendőri kísérettel vitték kórházba.

Még aznap gyanúsítottként hallgatták ki rongálás bűntette miatt. Tettét azzal magyarázta, hogy kábítószer hatása alatt állt – derült ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.


Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik