Közélet

Bíróság elé áll a vak komondoros Balogh

Felfüggesztettet kért ellene az ügyészség. A politikus kérte, hogy közvetítői eljárásban rendezhesse az ügyet, a bíróság viszont visszautasította.

Szerdán kezdődik a Kecskeméti Járásbíróságon Balogh József fülöpházi polgármester, egykori fideszes parlamenti képviselő büntetőpere. Baloghot súlyos testi sértéssel vádolják, a vád szerint 2013-ban súlyosan bántalmazta élettársát. A Központi Nyomozó Főügyészség azt követően kezdett nyomozni, hogy a kórház jelezte a rendőrségnek, hogy a politikus élettársa feltehetőleg bántalmazásból származó súlyos sérülésekkel került be hozzájuk.

A főügyészség korábbi közleménye szerint 2013 áprilisban Balogh ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte élettársát: négy-öt alkalommal ököllel ütötte meg az asszonyt, majd hajánál fogva a terasz fakorlátjához verte a fejét. Az asszony darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsonttörést és egyéb sérüléseket szenvedett.

A polgármester az eset után azt mondta, hogy az asszony átesett a család vak komondorán, de később beismerő vallomást tett. A Fidesz kizárta soraiból, ugyanakkor tavaly újraválasztották (egyedüli indulóként) Fülöpháza polgármesterének. Balogh tavaly októberben kérte, hogy közvetítői eljárásban rendezhesse a bűncselekményt, a Kecskeméti Járásbíróság azonban ezt elutasította. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért Baloghra – írja a Baon.hu.

A botrányos eset után készült interjúnkat itt elolvashatja.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik