Közélet

Brutális gyilkosságok, tizenkét áldozat alig egy hét alatt

hosszúpályi (hosszúpályi, kettős gyilkosság, rendőrség, helyszínelés, )
hosszúpályi (hosszúpályi, kettős gyilkosság, rendőrség, helyszínelés, )
Egy férfi a saját szüleit késelte halálra, egy fiatal a nagyszüleit, egy anya pedig saját gyermekét - ez csak néhány eset az elmúlt időszak borzalmai közül.

Összesen tizenkét embert öltek meg az elmúlt egy-másfél hétben hazánkban. Nagyszüleire bárddal támadó fiatal, gyermekét megölő anya, késelő szerelmesek és tragédiába torkolló kocsmai viták – ezektől az esetektől volt hangos a sajtó.

Szörnyű tragédiával zárult az év harmadik hónapja. Március 30-ra virradóra, vérben úszó ruhában fogtak el egy férfit Budapest belvárosában, az Erzsébet körúton. Ő maga tett bejelentést, és azt mondta a diszpécsernek, hogy megölte a szüleit. Rendőrök siettek a megadott zuglói címre, ahol megtalálták a holttesteket az egyik szoba bejáratánál, egymás mellett. A támadó zavart volt, ezt igazolja, hogy amikor felhívta a rendőrséget – információink szerint – azt mondta: „Én vagyok a sátán, megöltem a szüleimet és magammal is végezni fogok.” Úgy tudjuk, a 34 éves gyanúsított nem élt együtt szüleivel. Rendszeresen ivott, és gyakran kért pénzt tőlük, általában ezért látogatta meg őket. Feltételezik, hogy vasárnap este is emiatt pattant ki, majd torkollott késelésbe a vita. A férfi később sem tagadta, hogy ő a tettes.

Egy nappal később – máricus 31-én – egy átvágott torkú embert találtak Újpesten, az utcán. A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a vérző, középkorú férfira járókelők bukkantak rá a József Attila utcában, nem sokkal délelőtt negyed 10 előtt. Közlésük szerint “sérülései feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származtak”. A mentők kórházba szállították, ahol később meghalt. A Velvet azt írta, az áldozat egy hajléktalan férfi volt, aki sokszor töltötte az éjszakát a József Attila utcai társasház aljában és soha nem volt vele gond, a lakók gyakran beszélgettek vele. Egyiküknek elmesélte, hogy súlyos beteg, gyomorrákban szenved és kezelésre jár – pont ez a lakó talált rá. Ebben az ügyben halált okozó testi sértés miatt indult eljárás, gyanúsított egyelőre nincs.


Fotó: Hír24

Április elsején ugyancsak a fővárosban történt gyilkosság, egy VIII. kerületi, Népszínház utcai pincekocsmában vertek halálra hárman egy férfit. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség másnap közölte, két férfit már sikerült azonosítani. Róluk képet közöltek. Ebben az ügyben is halált okozó testi sértés miatt nyomoznak.

Fotó: MTI

Április 3-án ugyancsak egy sörözőben torkollott tragédiába a vita, ezúttal azonban Cegléden helyszíneltek a rendőrök. Az agresszív vendég három embert késelt meg a késő esti órákban, majd elsétált. Mindannyiukat kórházba vitték, de egyikük életét már nem tudták megmenteni az orvosok. A szurkálót tíz percen belül elkapták.

Április 4-én két holttestet találtak egy hosszúpályi házban. Újabb kettős gyilkosság történt, a 73 éves asszonyt és 79 éves férjét még pénteken ölték meg. A rendőrség keddi satótájékoztatóján közölte, a pár 27 éves unokáját gyanúsítják, aki egy bárddal támadt a nagyszülőkre. A gyanú szerint azért ment el hozzájuk, hogy pénzt kérjen tőlük, de nem kapott, ezért rontott nekik. Miután mindketten meghaltak, átkutatta a házat, de nem talált semmit, így elment. Az egyenruhások vasárnap, késő délelőtt fogták el. Beismerő vallomást tett.

Fotó: MTI

Április 5-én, azaz húsvét vasárnap két férfi szólalkozott össze Győrben. A vita hevében egyikük egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel többször megszúrta vendáglátóját. A 44 éves támadót elkapták. A Bors szerint féltékenység áll a gyilkosság hátterében.

Húsvét hétfőn, április 6-án, két kísértetiesen hasonló eset történt: Egerben egy 55 éves asszony halálra késelte férjét közös otthonukban, míg Vértesszőlősön egy 38 éves nő szúrta szíven élettársát. Utóbbi támadó maga értesítette a rendőröket, majd kint várt rájuk a ház előtt. Emberölés miatt indult eljárás mindkettejük ellen.


A késelő vértesszőlősi nő (Fotó: police.hu)

Szintén húsvét hétfőn egy kislány holttestére bukkannak a rendőrök egy tatai panzióban. A gyereket eltűntként keresték, mivel az anyja nem vitte vissza őt az apjához. Ő ölte meg, lapinformációk szerint azért, mert a nyolcéves Laura nem akarta anyának szólítani. Az asszonyt – akit korábban pszichiátrián kezeltek és alkoholporblémái voltak – a panzióban fogták el, a kislány ekkor már több napja halott lehetett. A Blikk csütörtökön arról írt, hogy az asszony – miután megfojtotta gyermekét –  számtalan késszúrást ejtett a testén. Állítólag korábban már volt rá példa, hogy azzal fenyegetőzött, megöli a kislányt.

Fotó: police.hu

Szintén hétfőn, Nádudvaron egy nő vesztette életét. A 60 éves asszonyt a gyanú szerint saját öccse ölte meg. A férfi maga hívta az orvosi ügyeletet az éjszakai órákban, azt mondta, testvére nem lélegzik. A helyszíni szemle azonban megállapította: a nőt vélhetően bántalmazták, ez okozta a halálát. Az 58 éves férfi ellen halált okozó testi sértés miatt indult eljárás.

A szakember szerint is magas szám

Az elmúlt másfél hétben tehát tizenkét embert öltek meg szándékosan vagy bántalmaztak olyan súlyosan, hogy belehalt sérüléseibe. A bűnügyi statisztikákat tekintve a befejezett emberölések száma ingadozónak mondható, az elmúlt két évben gyakorlatilag alig változott. 2010-ben még 130 befejezett emberölés történt, 2011-ben már 140. 2012-ben 110 esetet regisztráltak, egy évvel később pedig 133-at, a tavalyi évben pedig 134-et.

Bilkei Pál kriminálpszichológus is úgy látja, hogy az említett időszakban bekövetkezett tragédiák száma igen magas volt. Véleménye szerint két dolog játszhat ebben szerepet, bár furcsának tűnhet, egyik tényezőként a szélsőséges időjárást jelöli meg. A frontok hirtelen változása, a kiszámíthatatlan időjárás ugyanis ránk is hatással vannak: mi is kiszámíthatatlanabbak, feszültebbek leszünk. A másik probléma – amely nem az elmúlt hetekben okoz csak gondot – a már sokszor említett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, vagy ismertebb nevén a Lipót bezárása volt. Ezzel ugyanis megszűnt az az intézmény, amelynek feladatai közé tartozott – egyebek mellett  – a pszichiátriai problémákkal küzdőkkel foglalkozó szakemberek irányítása. Bilkei Pál szerint ugyanis az elkövetők legnagyobb része pszichés gondokkal küszködik.

Úgy véli, az esetek függetlenek egymástól, de olykor valóban előfordulhat, hogy egy-egy elkövető tettével ” bátorságot önt” abba, aki hasonló bűncselekményre készül.

Gyilkosok hava, április – már nem először

2012-ben – amikor az elmúlt néhány évet tekintve éppen a legkevesebb befejezett emberölés történt – áprilist a “gyilkosok havának” nevezték, miután egymást érték a brutálisabbnál brutálisabb gyilkosságok: családírtás Kulcson, kivégzés Sopronban, elvakult féltékenység Balatonakarattyán és elfajult vita Győrben.

A kulcsi fiatalember négy rokonát ölte meg hidegvérrel: az édesapját, a nagyszüleit és a bátyját. Édesanyja és lánytestvére életveszélyes állapotban kerültek kórházba. A támadót azóta jogerősen felmentették és kényszergyógykezelésre ítélték, ugyanis nem volt beszámítható.

Pár nappal később a soproni lőtéren kegyetlen kettős gyilkosságot hajtott végre három kamasz: két férfit öltek meg pusztán azért, hogy fegyvereket szerezzenek eltervezett rablásaikhoz. Őket azóta jogerősen elítélték: 20-20 illetve 13 év fegyházzal sújtották őket.

Balatonakarattyán, egy házban három ember holttestére bukkantak. Egy 92 éves asszony, egy 54 éves nő és egy 70 éves férfi halt meg. Utóbbi azért fogadta fel a fiatalabb nőt, hogy ápolja idős, magatehetetlen édesanyját. Ebben az ügyben a féltékenységé volt a kulcsszerep, az ápolónő volt élettársa gyilkolt. Megölte egykori szerelmét, sőt a férfit is. A beteg asszony pedig a rendőrség szerint valószínűleg azért halt meg, mert nem volt, aki ellássa. A férfit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték másodfokon is, de fellebbezett, így az úgy a Kurián folytatódik.

Egy nappal a balatoni hármas gyilkosság után már egy győri esettől volt hangos a sajtó. Egy bisztró tulajdonosát vették őrizetbe, aki fiatalember két férfit lőtt le, miután azok számon kérték, miért dobta ki barátaikat az éjjel a szórakozóhelyről. Őt 2013-ban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, legkorábban 30 év után szabadulhat.

Abban a néhány napban összesen tizenegyen haltak meg.

 

Olvasói sztorik