Közélet

Hiába szenvedett órákig, hagyták a pszichiátrián szülni a kismamát

pszichiátria (pszichiátria)
pszichiátria (pszichiátria)

A Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályának vezetője szerint az újszülött halva született, ezért sem segíthettek a kisfiún.

„Úristen, segítsetek!” – ezt kiabálta az egyik nővér, amikor újra elhúzta a függönyt. Többen is odaszaladtak, és azonnal elkezdték a gyerek mellkasát nyomni, aztán kicsit megveregették a testét, úgy emlékszem, ezután még fel is sírt – mesélte egy idős asszony, aki a szemközti kórteremből hallgatta az anyát.

A Szent Imre kórház pszichiátriai osztályának vezetője a Blikknek azt mondta, az újszülött halva született, ezért sem segíthettek a kisfiún. “A gyermeket az édesanyja holtan hozta világra, ezt a belső vizsgálat is alátámasztotta” – mondta dr. Ferencz Csaba osztályvezető főorvos.

A kórház területén a B épületben lévő zárt osztálytól mind­össze néhány méterre, az A épületben található a szülészet. Laikusok számára ezért is tűnhet érthetetlennek, miért nem tolták át azonnal az órák óta vajúdó nőt a nőgyógyászatra. Az osztályvezető főorvos szerint azért nem tették, mert a betegnek nem ez volt a „vezető kórképe”, vagyis másodlagos volt az, hogy állapotos.

A kórház vezetősége ugyanakkor csaknem egy nappal később, szerda délben hívta a rendőrséget, hogy bejelentsék: a pszichiátriai osztályukon meghalt egy újszülött. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik