Közélet

Aranykéz utca: felháborodott a robbantáson Portik

portik (portik)
portik (portik)

Egy tanúvallomás szerint a gyilkossággal ő bízott meg valakit, de a kivitelezés módjáról sejtelme se volt. Önkívületi állapotba került, mikor megtudta, hogy robbantottak.

Az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken egy tanú arról beszélt: Portik Tamás Boros József lelövésével bízott meg valakit, azzal nem volt tisztában, hogy robbantással gyilkolják meg a vállalkozót.

A tanú, aki állítása szerint korábban Portik Tamásnak dolgozott és bizalmi viszonyban is voltak, a tárgyaláson videón felismerhetetlen képmással közvetített vallomásában azt mondta, hallotta, hogy Portik Tamás egy alkalommal telefonon beszélt valakivel, és a beszélgetésből azt derült ki számára, hogy Portik valakit megbízott Boros József lelövésével, a robbantásos elkövetési módon felháborodott.

Rohác szerint hazudik a tanú

Portik önkívületi állapotba került, amikor megtudta, hogy Borost felrobbantották – emlékezett vissza a tanú, aki szólt arról is, hogy Portik Tamás a telefonba azt mondta, hogy “ezért nem fog fizetni”. A tanú szólt arról, hogy Portik megbízásából többször is vitt pénzt Jozef Rohácnak, volt, hogy tíz-, illetve ötvenmillió forintot adott át neki. Ez utóbbit szerinte “Borosért” kapta Jozef Rohác.

A tanú hangsúlyozta, azért tett vallomást, azért mondta el “az igazat”, hogy tisztázza magát. Az Aranykéz utcai robbantás ügyében korábban gyanúsított volt – jegyezte meg, majd hozzátette: védelmet kért a rendőrségtől, mert meg akarták öletni. A tanú – aki ellen jelenleg emberölés miatt folyik eljárás – azt mondta, hogy fenyegetések miatt változtatta meg többször korábbi vallomásait, azért nem mondott igazat.

Jozef Rohác szerint a tanú hazudik, addig változtatja a vallomását, míg az a nyomozóhatóságoknak megfelel. Közölte, “a gerinctelen” tanú vallomásaiban egymással ellentétes dolgokat állít. Jozef Rohác indítványozta, hogy a tanút hamis vád, hamis tanúzás és rágalmazás miatt vonják felelősségre. A tárgyalás rendjét géppisztollyal felfegyverzett, golyóálló mellényes, maszkos kommandós vigyázta.

A bíróság szeptemberben döntött a két ügy – az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság – egyesítéséről, mert mindkettőnek Jozef Rohác a vádlottja. A szlovák férfit azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998-ban egy ismeretlen megbízásából lelőtte Fenyő Jánost, a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Portik Tamás megbízásából pedig a budapesti Aranykéz utcában felrobbantotta – a Boros Tamásként emlegetett – Boros Józsefet, mert az terhelő vallomást tett megbízójára egy másik bűnügyben.

Életfogytiglant kértek rájuk

A Fővárosi Főügyészség Jozef Rohác és Portik Tamás ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az Aranykéz utcai robbantás ügyében, és életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott mindkét vádlott esetében.

A vádirat szerint Jozef Rohácot Portik Tamás másodrendű vádlott azért bízta meg Boros József megölésével, mert a sértett korábban terhelő vallomást tett rá és társaira több bűncselekménnyel kapcsolatban. Jozef Rohác a megbízást elfogadta, majd az általa megtervezett robbantásos merénylet előkészítésébe Jozef H.-t is bevonta. Jozef Rohác beszerezte a robbanóanyagot, távirányításos robbantószerkezetet készített, valamint feltérképezte a sértett mozgását, az általa rendszeresen használt útvonalakat. Jozef Rohác utasításai szerint Jozef H. a mintegy 4500-5000 grammnyi, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot egy Polski Fiatba rejtette, amelyet hamis okiratokkal szerzett meg. Az autót ezután leparkolta az Aranykéz utca 1-3. szám előtti útszakaszon, ahol a sértett naponta közlekedett.

Boros József 1998. július 2-án, nem sokkal dél előtt gépkocsival érkezett a helyszínre, ahol a vád szerint Jozef Rohác már lesben várta, és amikor a sértett elsétált a Polski Fiat közelében, működésbe hozta a robbantószerkezetet.

A robbantás következtében Boros József és még három ember életét vesztette, húszan különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek. Az áldozat ismert vállalkozó volt, akit a rendőrség koronatanúként tartott számon az olajmaffiaügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik