Közélet

Terv szerint ölhetett a százhalombattai gyilkos

Az áldozat házaspár túszul ejtett fia szerint nem beszélt összevissza korábbi barátja, amikor egy estét megbilincselve vele töltött, sőt mérnöki pontossággal tervezte a következő gyilkosságot – írja a Blikk.

„Lehet, hogy drog hatása alatt állt. Az is lehet, hogy felfokozott idegállapotban gyilkolta meg szeretett édesanyámat és édesapámat, de éjszaka, amikor itt őrködött felettem, és járkált szüleim holtteste mellett, semmi másról nem beszélt, csak arról, hogy hogyan tervezi a másik gyilkosságot” – mesélte a Blikknek a 20 éves Zoltán.

Míg a 21 éves Sz. Krisztián a kihallgatásakor arra hivatkozott, hogy hangokat hallott, amelyek a gyilkosságra sarkallták, Zoltán szerint az nem keltette őrült benyomását, nem beszélt összevissza, de lehet, hogy drogok hatása alatt állt.

Mint azt elmesélte, mérnöki pontossággal tervezgette, miként veszi rá a szomszédban élő Dusánt, hogy elvégezze a következő gyilkosságot. Neki kellett volna ugyanis megölnie a szemközt lakó önkormányzati képviselőt.

A Blikk úgy tudja, a gyilkos néhány héttel ezelőtt kezdett el átjárogatni Zoltán szüleihez, valósággal behízelegte magát. Valószínűleg ez is szörnyű tervének része volt. Pontosan kitűzte a gyilkosság napját, amikor G.-ék szomszédja – akivel közös útjuk vezet a házhoz – éppen kórházban van, így ő sem zavarhatta meg tettét.

Sz. Krisztián kedden gyilkolt meg egy házaspárt Százhalombattán. Korábban a Blikk azt írta, a férfi be volt lőve, sőt téveszmék kínozták: azt képzelte, hogy az idősödő férfi és nő ki akarja irtani a családját. A 65 és 57 éves áldozat fiát fél napig fogva tartotta, és közben arra készült, hogy a szomszéd férfit is megöli.

A túszul ejtett fiú nővére azt nyilatkozta a Vasárnapi Blikknek, hogy ő és két gyermeke is veszélyben volt. Meglátogatta lányaival a szüleit, de nem nyitottak ajtót. Utóbb kiderült, akkor már halott volt a házaspár. A ház előtt összefutott a gyilkossal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik