Közélet

Többtucatnyian fulladtak meg majdnem az M1-esen

Amikor a rendőrök rátaláltak a teherautóba zsúfolt emberekre, már többen rosszul voltak.

Csempészett személyek sanyargatásával elkövetett csempészés – ebben találták bűnösnek azt a külföldi férfit, aki egy teherautóba zsúfolva próbált meg többeket hazánkon át Ausztriába juttatni. A sofőr két év börtönt kapott öt évre felfüggesztve. Emellett 480 ezer forintos pénzbírsággal is sújtották, a járművet pedig elkobozták.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatás szerint a csempész szeptember végén bukott le az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár közelében, miután a rendőrök megállították. Az egyébként emberek szállítására alkalmatlan jármű rakterében 26 szíriai zsúfolódott össze. A hely szűk volt, a levegő pedig kevés. Mire az egyenruhások rájuk találtak, már többen rosszul voltak.

Szükséges okmányaik nem voltak, és ezt a sofőr is tudta az ügyészség szerint. Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyanis súlyosításért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik