Közélet

Újabb éveket kapott a börtönben Stadler József

Jogerősen két év tíz hónapra ítélte a betegeskedő vállalkozót a Kecskeméti Törvényszék.

Ha azt akarják, hogy ott benn haljak meg, akkor el kell engem ítélni. De szeretném, ha felmentenének – mondta az utolsó szó jogán Stadler József a szerdai tárgyaláson.

A Baon.hu tudósítás szerint az egykori akasztói vállalkozóra rá se lehetett ismerni: nehezen, erőtlenül mozgott, láthatóan alig tartotta magát. Mint az a tárgyaláson is elhangzott, húsz kilót lefogyott különböző betegségei miatt.

A Kecskeméti Törvényszék csődbűncselekmény miatt végül jogerősen két év tíz hónapra ítélte Stadlert, akit már 2011-ben 4 és fél évre ítéltek. Még ezt ba büntetését sem töltötte le. 

Stadler cége, a Stad-Ker Bt. ellen 2008-ban felszámolási eljárás indult. A cégnek nem Stadler volt az ügyvezetője, azonban valójában ő irányította azt. A Stad-Ker Bt. Dusnokon egy vendéglátóhelyet üzemeltetett, ami a felszámolási eljárás alatt is működött – a felszámoló tudta és engedélye nélkül. Ebből a gazdasági társaságnak bevétele származott és árukészletre is szert tett, amelyet a vádlott nem bocsátott a felszámoló rendelkezésére. A felszámolási eljárásban 92,9 millió forint hitelezői igényt jelentettek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik