Közélet

Kitálalt egy újabb gólyatábori áldozat

A HÖK-ösök meggyőzték, hogy hallgasson, sokan pedig obszcén poénként kezelték a történteket.

 

Egy 2013-as jogász gólyatáborban szexuális erőszakot követtek el. A szervezők a lányt rávették, hogy ne tegyen feljelentést, belső eljárás sem indult. Mindent eltussolták, azóta is hallgat mindenki. A lány az augusztus végi, Fonyódligeten történt eset után azonban úgy döntött, mégis elmeséli a történetét az Indexnek.

A lány álnéven nyilatkozott, az intézmény és a szereplők neve sem szerepel a cikkben. Annyi azonban kiderül, mindez egy fővárosi jogi kar tavalyi gólyatáborában “játszódott”. Mirát két dolog érdekli. Az egyik, hogy tovább tudjon lépni. A másik, hogy megváltozzon a szexuális erőszakról való gondolkodás Magyarországon.

“Olyan, mintha egy szektában lennél”

Mira ma már úgy gondolja, a hangulat, amit a gólyatáborban a szervezők szándékosan kialakítanak, igenis megkönnyíti a szexuális bűncselekmények elkövetését. Játékok, melyekben szexuális témákat feszegetnek, dalok és az ivás, itatás.  Úgy véli, „a gólyatábor olyan, mintha egy szektában lennél, ahol agymosást akarnak végezni rajtunk”. 

A lány a történtek estéjén villámcsapás-szerűen lett rosszul, úgy, ahogy korábban még soha. Arra gyanakszik, hogy valami az italába került. A szobájába kísérték, majd kérésére magára hagyták. Elájult. Amikor magához tért, a nadrágja már nem volt rajta. Valaki rajta ült, a súlyával leszorította, és éppen maszturbált. A lány nem ismerte fel, a sötétben nem látta az arcát. Amikor kapálózni kezdett, az erőszakoló lefogta a kezét, a fejét pedig visszanyomta a párnára. Azt akarta, hogy a lány fogja meg a nemi szervét, miközben arról beszélt neki, hogy a szájába és az arcára fog élvezni. Ellenkezett, de félájultan nem tudott szabadulni.  Szerencséjére támadója elég sokat ihatott, így mégis sikerült kicsúsznia a szorításából.

„Haha, hallottad, hogy az egyik csajra ráverték éjszaka?”

A második nap a vizsgálattal és a szembesítéssel telt – először úgy tűnt, hogy komolyan veszik. Kiderült, a tettes szintén gólya. A fiú a szembesítéskor azzal védekezett, hogy ő csak nyomult, de végül mindent beismert. A HÖK-ös szervezők – történetesen jogászhallgatók – megbizonyosodtak róla, hogy nagyon súlyos bűncselekmény történt, de a lány szerint erőteljesen terelték afelé, hogy ne csináljon botrányt. „Ha máshogy állnak hozzá, és azt mondják, támogatunk, csináld, legyen legalább fegyelmi eljárás az egyetemen belül, talán én is máshogy léptem volna. Így csak annyit mondtam, hogy küldjék haza a táborból. Ez megtörtént” – mondta a lapnak. A pletyka azonban elindult, de Mira szerint nem rémisztő történetként kezelték, hanem mint egy obszcén poént: „Haha, hallottad, hogy az egyik csajra ráverték éjszaka?”

Győzködték, hogy hallgasson

A HÖK-ösök ekkor összehívtak egy válságtanácskozást a csoportvezetőkkel, ahol kiadták a parancsot: bárki kérdezi, nem történt semmi. Ez csak egy pletyka. Mirának is elmondták ezt. Azzal érveltek, hogy az ő érdekében kell hallgatnia mindenkinek. Bármennyire furcsa is elsőre, a lány eldöntötte, csak azért is végigbulizza a tábor maradék részét. Mint mondta, nem akart összeomlani. Úgy érezte, „pszichológiai hadviselésnek″ voltak kitéve. Muszáj csinálnod. Mert ha nem csinálod, szarul fogod magad érezni, szar arc leszel. Nem fogad be úgy a közösség, azt érzed, hogy kimaradsz valamiből.  Valamilyen szinten hibásnak érzi magát, mert nem akarta áldozatként feltüntetni magát.

Szerencsére akadtak a táborban olyanok is, akiket őszintén felháborított az erőszak, ráadásul utána végig odafigyeltek a lányra, nehogy ismét baja essen: a biztonsági őrök. Ellentétben a jogászhallgatókkal, akikből a jövő ügyvédei, ügyészei, bírái, törvényhozói lesznek. A tavalyi szervezők közül többen máig ott ülnek a hallgatói önkormányzat vezetésében. Mira nem gondolja, hogy magáért az erőszakért bármelyikük is felelős, de azt igen, hogy a vizsgálat elszabotálása miatt az alkalmasságuk megkérdőjeleződött.  Az évfolyamtársak pedig – még azok is, akik pontosan tudták, milyen bűncselekményt követett el – soha nem közösítették ki az erőszakolót. Az egyetemi közösség nemcsak megvédte a felelősségre vonástól, de be is fogadta.  Mira az első félév után már nem járt be a jogra, majd ki is iratkozott. Nem az elkövető hagyta ott végül az egyetemet, hanem az áldozat.

A szexuális bűncselekmények áldozatait segítő szakemberek azt mondják, az erőszak elbeszélése segít abban, hogy megértsék, az, ami velük történt, valójában nem róluk szól, és így hibásak sem lehetnek érte. Ezért is terheli emberileg súlyos felelősség mindazokat, akik a szexuális erőszak áldozatait direkt vagy indirekt módon hallgatásra kényszerítik.

Mint ismert, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának augusztus végi gólyatáborában erőszakoltak meg egy lányt. A bíróság a történtek után elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását. A lányt az intézmény egy harmadéves hallgatója, egy szervező erőszakolta meg, aki fotósként dolgozik. Az ELTE megállapította, a kar HÖK-elnöke tudott arról, hogy a fonyódligeti gólyatáborban elkövetett nemi erőszak gyanúsítottja korábban is zsarolt már lányokat, ennek ellenére engedélyezte, hogy a 38 éves férfi jelen legyen a rendezvényen. Akkor azt mondták, nyolc ember ellen indult fegyelmi eljárás, ötöt pedig kirúgás fenyeget. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik