Közélet

Már a HÉV-en kinézte áldozatát a budai liftes szatír

„Az életemért küzdöttem a liftben” – mondta a bíróságon a nő.

Bíróság elé állították azt a huszonévest, aki egy liftben molesztált egy nőt idén nyáron, a III. kerületben. A rendőrség a napokban közölte, egy 23 éves fiatalt gyanúsítottak meg, akire kedden csaptak le újbudai munkahelyén. Szexuális kényszerítés miatt indult ellene eljárás. Azután kapták el, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság képet tett közzé, mely a felvonóban készült.

Végül mégsem zárták le az ügyet gyorsított eljárásban, a bíró szerint ugyanis – a nő lábán található kék-zöld foltok miatt – lehetséges, hogy szexuális erőszak miatt kell lefolytatni az eljárást. Ezért az ügy visszakerül az ügyészséghez. A bíróságon kiderült, a fiatal már a HÉV-en kinézte magának a buliból hazafelé tartó áldozatát, akit hazáig követetett, bement utána a házba, majd egy liftbe is szállt vele. A felvonó már elindult, amikor fogdosni kezdte kiszemeltjét: a mellét és a fenekét, valamint benyúlt a szoknyája alá. A nő eltolta magától, a fiatal pedig elrohant, amikor kinyílt az ajtó.

A nő a bíróságon azt mondta, úgy érezte, hogy az életéért küzdött a liftben, de később hozzátette azt is, hogy ő magasabb támadójánál és volt nála egy kulcscsomó, azzal védte magát.

Az egyébként alkalmi munkákból élő fiatalember arról beszélt, hogy megbánta, amit tett, és nem érti, mi ütött belé. A bíróság úgy döntött, házi őrizetbe helyezi. A döntést csak az ügyész vette tudomásul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik