Közélet

Megölte barátnőjét és evett az agyából

Az elítélt gyilkos óvadék ellenében volt szabadlábon, amikor végrehajtotta a kannibál gyilkosságot.

Emberölés vádjával indítottak eljárást hétfőn egy 33 éves amerikai férfi ellen, aki bevallotta, hogy megölte 46 éves barátnőjét, és evett az agyából, szívéből és tüdejéből – jelentette a helyi sajtó. Joseph Oberhansleyt előző hét csütörtökön ölte meg több késszúrással az Indiana állambeli Jeffersonville-ben élő Tammy Jo Blantont, aki júliusban segített neki kiszabadulni a börtönből, azzal, hogy kifizette a számára megállapított ötezer dolláros óvadékot.

Oberhansleyt egy autós üldözés miatt tartóztatták le, és egy ügyész elmondása szerint ismerve múltját nagyobb összegű óvadékot kellett volna megállapítani szabadon engedéséhez. A 33 éves férfi 13 évet töltött börtönben hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, valamint emberölési kísérlet miatt, miután 18 évesen több lövéssel megölte 17 éves barátnőjét, pár nappal azután, hogy megszülte közös gyermeküket, valamint rálőtt anyjára, és saját magával is végezni akart. Tavaly márciusban pedig egy kocsmai verekedés kapcsán emeltek vádat ellene.

 Joseph Oberhansley – több szúrással ölte meg barátnőjét, majd evett az agyából, szívéből és tüdejéből
Fotó:WDRB 

A rendőrség közlése szerint Blanton ismerte barátja múltját, és tudott arról, hogy emberölés miatt ült börtönben. A nő múlthét csütörtökön hajnali három órakor kihívta a rendőrséget otthonához, hogy zavarják el Oberhansleyt, aki megpróbált bejutni a házába. Ez meg is történt. Délelőtt tíz órakor a nő egyik munkatársa kérte meg a rendőrséget, hogy nézzenek rá a nőre, akinek holttestét a kádban találták meg. A házban ott volt Oberhansleyt, aki a rendőröknek bevallotta, hogy evett is a nő testéből. 

A férfi hétfőn jelent meg a bíróság előtt, ahol ismertették az ellene hozott vádakat, és elrendelték előzetes letartóztatását. A bíróság nem engedélyezte, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezzen. Tárgyalásának kezdetét jövő februárra írták ki. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik