Közélet

Büntetlenül vernek át a használt autókkal

Továbbra is lelkesen tekerik vissza a kilométerórákat az autókereskedők, mert úgysem tudják rájuk bizonyítani.

A büntető törvénykönyv szerint tavaly július óta szabadságvesztéssel sújtható, ha valaki visszatekeri az eladásra szánt autó kilométeróráját. A csalás továbbra is zavartalanul működik, a több mint egy év alatt – bizonyíték híján – egyetlen alkalommal sem ítéltek el senkit emiatt.

A rendelkezést gyakorlatilag csak akkor lehet alkalmazni, ha tettenérés történik, erre azonban a Hasznaltauto.hu szerint eddig nem volt példa. A lélektaninak tekintett kilométeróra-határ a 100 ezer, illetve idősebb autóknál a 150 és a 200 ezer kilométer, ezért aki tudja, ez alatt igyekszik hirdetni autóját. Bár az eloszlásnak statisztikailag egyenletesnek kellene mutatkoznia, a 95-99 ezer kilométeres intervallumban például több mint 20 százalékkal hirdetnek több autót, mint az előtte vagy az utána következő sávban.

Az autók aktuális kilométerállását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának adatbázisában. Mivel műszaki vizsgán az autók túlnyomó többsége kétévenként esik át, a járművek többségéről jelenleg csupán egyetlen nyilvántartott adat áll rendelkezésre.

A hosszú távú valódi megoldás a gyakoribb adatrögzítés lehet, amire – a Belgiumban és Hollandiában bevált gyakorlat mintájára – a szervizelések alkalmával, automatikusan kerülne sor. Némi reményre ad okot, hogy az autószakmai érdekképviseletek közlése szerint hamarosan megkezdődhet a komplex járműtörténeti adatbázis kiépítése, amelynek része lehet a gyakoribb adatrögzítés – írja a Használtautó.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik