Közélet

Nyelvvizsgabotrány: ezren üthetik meg a bokájukat

A gyanúsítottak között rendőrök, pénzügyőrök, bv-sek, tűzoltók, ügyvédek, egyetemioktatók, végrehajtók és még élsportolók is voltak.

Összesen 1009 gyanúsítottal szemben fejeződött be a nyelvvizsgaügy nyomozása Pest megyében. A bűnszervezet csaknem tíz éven át működött.

A Pest Megyei Főügyészség keddi tájékoztatása szerint a szervezet tagjai személyesen, újságokban és szórólapokon toborozták a nyelvvizsgázókat. A kuncsaftok német vagy angol nyelvből szerezhettek közép- vagy felsőfokú bizonyítványt,  szükséges tudás nélkül. Az ország számos pontjáról jelentkező vizsgázóktól a szervezők egymástól eltérő, a vizsga szintjéhez igazodó, illetve az ügyfél anyagi helyzetéhez szabott árat kértek. Volt, aki 100 ezret fizetett, míg másnak ugyanez 900 ezrébe került.

A bűnszervezet Budapesten, Vácon, Vecsésen működő nyelvvizsgáztató helyek dolgozóit vesztegette meg. A vizsgák előtt megszerezték az írásbeli és laborfeladatokat, ezekből a jelentkezőknek személyre szabott megoldásokat készítettek. A vizsgázók a megoldásokat vagy e-mailben, vagy a vizsga hajnalán személyesen kapták meg. Az is előfordult, hogy mindehhez egy iskola tornatermében jutottak hozzá. A szóbeli vizsgák előtt pedig egyeztetett kérdéseket kaptak.

Átlagosan havi 30 ember szerzett így nyelvvizsga-bizonyítványt. A gyanúsítottak között 110 rendőr, 27 pénzügyőr, 28 bv-s, 48 tűzoltó volt, valamint ügyvédek, egyetemi oktatók, végrehajtók és még élsportolók is. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség – a nyomozás befejezése után – 40 személlyel szemben emelt vádat – egyebek mellett – önálló intézkedésre jogosult személy által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Járásbíróságon.

A nyomozó ügyészség 914 személlyel szemben vádelhalasztást, 25 személlyel szemben megrovást alkalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik