Közélet

Bíróságra megy 2013 „sztárbankrablója”

A meneküléséről készült videó bejárta az internetet.

Fegyveresen elkövetett rablás miatt állhat hamarosan bíróság elé az angyalföldi bankrabló. A férfi tavaly ősszel – alig másfél hónap alatt – nyolcszor csapott le, több-kevesebb sikerrel.

A 45 éves vádlott hat pénzintézetet, valamint egy ruha- és egy cipőboltot szemelt ki. Egy 22 éves fiú segítette, ő mérte fel a terepet napokkal az akciók előtt. A peches párost október végén fogták el Hidegkúton, nem is akárhogy: rendőrök voltak az érintett pénzintézetben, azért mentek, hogy személyleírást adjanak a támadóról, figyelmeztessék a veszélyekre az ott dolgozókat. Az egyik alkalmazott úgy tűnik, odafigyelt az intő szavakra, ugyanis felkiáltott, hogy a tettes – aki nem mellesleg éppen rabolni készült – ott áll az ajtóban. Kiderült, a rabló mindvégig játékpisztolyt használt.

Bár az elfogás sem volt épp szokványos, az angyalföldi bankrabló nem emiatt vált ismertté. Kamera rögzítette, ahogy az utcán menekül angyalföldön. Ő rohan, ahogy a biztonsági őr is – a maga tempójában – utána.

A Fővárosi Főügyészség szerint a 45 éves erőszakos többszörös visszaesőnek minősül, ezért tettéért akár húsz évet is kaphat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik