Közélet

Mégsem a volt kórházigazgató volt a savas támadó

Ártatlanul ülhetett börtönben B. Krisztián, akit azzal gyanúsítottak, hogy savval öntötte le volt szeretőjét – írja a Blikk.

A rendőrség vádemelési javaslata ellenére az ügyészség megszüntette a volt kórházigazgató ellen az eljárást – erősítette meg a Blikknek Bagoly Bettina, az ügyészség szóvivője. A Blikk úgy tudja, hogy az áldozat, R. Erika vallomása alapján álltak el a vádemeléstől, de ugyancsak ő emelhetett panaszt a jelen megszüntető döntés ellen is.

A Blikk szerint az áldozat a rendőröknek soha nem állította, hogy volt kedvese, a gyermekorvos B. Krisztián lenne a támadója, sőt a brutális elkövetőről adott személyleírása sem illett a szeretőre.

B. Krisztián hónapokat töltött börtönben, s amikor kiengedték, visszament dolgozni, ott viszont közös megegyezéssel felmondtak neki. A férfi azonban nem volt sokáig munkanélküli, és már egy másik kórházban dolgozik.

Tavaly márciusban derült ki, hogy R. Erikát egy injekciós fecskendőnyi bódító anyaggal elkábították, amikor a házból éppen kilépett, és a tettes visszavonszolta lakásába. Ott szinte teljesen levetkőztette, brutálisan bántalmazta, ütlegelte és rugdalta, megkötözte, majd maró hatású anyaggal leöntötte a mellét és az ágyékát. Ezután feldúlta a lakást, néhány értéket magához vett, és otthagyta a sokkos állapotban lévő nőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik