Közélet

Kitörték a fiú bokáját, hogy beférjen a koporsóba

Pert indított egy temetkezési vállalkozás ellen egy anya, aki állítja: 18 évesen elhunyt fiát holtában meggyalázták.

Túl kicsi koporsót választott egy temetkezési cég egy 192 centiméter magas fiúnak, majd, hogy beleférjen, kitörték a bokáját, és úgy vitték a nyitott koporsós ravatalozásra – írta a Blikk. A lapnak az anya elmondta: „Azt hittem elájulok, amikor megpillantottam kisfiam felfelé álló cipőtalpát, kitekert bal bokáját, koporsóba préselt testét.” A holttestből a nő elmondása szerint ráadásul még „az oszlás szaga” áradt, arca fel volt püffedve, szája pedig véres volt, kezét és lábát összekötözték, a nadrágját pedig a zoknijába tűrték.

Az anya a „horror búcsúztató” után reklamált a cégnél, ahol mindössze 43 ezer forint kedvezményt ajánlottak fel, amint nem fogadott el. A Blikk cikkéből az nem derült ki, hogy a cég mennyit kért a temetésért, csak annyi, hogy az anyuka 180 ezer forintos előleget adott. A nő bírósághoz fordult az eset miatt. A temetkezési cég csak részben ismeri el a felelősségét, és a boncmesterre és a halottszállítókra mutogat. Azonban a SOTE okiratában szerepel, hogy az elhunytat megtekinthető állapotban adták át, így nincs akadálya a nyitott koporsós temetésnek – írta a Blikk.

 

Megrendítő gyászszertartás Krétán

Krétán is szokás a nyitott koporsós temetés, és ez a videó egy másik megrendítő szokást is megörökített: a hozzátartozók néma táncot járnak mintegy búcsúzóul az elhunyttól – csak a lépések zaja hallatszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik