Közélet

Segítségnyújtás helyett csak filmezték az égő autóban rekedt embereket

Amikor egy amerikai autópályán egy védőkorlátnak rohant, és kigyulladt egy autó, az emberek nem azért álltak meg, hogy segítsenek. inkább csak videóztak.

Élete legsokkolóbb jelenetét látta egy dallasi rendőrtiszt, amikor félreállt, hogy megpróbálja megmenteni két ember életét, akik balesetet szenvedett autóban rekedtek, amely kigyulladt. A Fox televíziónak nyilatkozó Anthony Williamsszet, aki nem kevés szörnyűséggel találkozott már munkája alatt, nem csak a szeme láttára halálra égő áldozatok látványa borzasztotta el. Sokkal inkább az, amit a baleset helyszínénél megálló emberek cselekedetei.

A lángoló autó miatt megállt autósok ugyanis nem azért mentek oda a járműhez, hogy megpróbáljanak segíteni, hanem azért, hogy mobiltelefonjukat előkapta videóra vegyék a szemük láttára halálra égő embereket. Elmondása szerint ő, és még egy segítőkész ember igyekezett az odasereglett embertől egy tűzoltó-készüléket szerezni, de nem jártak sikerrel. Miközben elmondása szerint voltak olyanok, akik már önmagukra nézve veszélyesen közel merészkedtek a tűzhöz, hogy minél „jobb” felvételt tudjanak készíteni a lángoló autóról, és az abban a szemük láttára halálra égő áldozatokról.

Williams a Fox-nek elmondta: egy idő után, már azért imádkozott, hogy az roncsokban rekedt emberek minél hamarabb meghaljanak, és ne szenvedjenek tovább.

Az áldozatok nevét még nem lehet tudni. Az orvoszakértők elmondása szerint felismerhetetlenségig összeégtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik