Közélet

Fülhallgatókábelt operáltak ki egy férfi péniszéből

Bár elsőre azt gondolná az ember, hogy egy újabb rossz fordulatot vett erotikus játék alatt történt a baleset, most kivételesen öngyógyítás vezetett egy nemi szervben ragadt tárgyhoz.

A 32 éves beteg – aki húgycsőfertőzéssel ment kórházba Sencsen városában – egy barátja tanácsára tolta fel péniszébe egy fülhallgató kábelét. Egészen pontosan a húgycsövébe, mert a barát tanácsa szerint azzal meg lehet szüntetni a húgyrendszer dugulását, amely komoly fájdalmakat okozott a Luo nevű férfinak – írta a Nanfang.

A férfi a beszámoló szerint többször is alkalmazta a házi módszert a vesekővel szemben, de az előző hónapban kissé óvatlan volt, és a kábel „felcsúszott” és „eltűnt a testében”. Lou azonban ekkor nem azt tette, ami ilyen esetben mindenkinek első gondolta lenne: azonnal felkeresni egy kórházat. Feltehetően arra várt, hogy a kábel majd magától előbukkan, de ez nem történt meg.

Egy hónap elteltével azonban már annyira elviselhetetlenné vált a fájdalom, hogy nem volt más választása, mint orvoshoz fordulni a problémával. Így végül május 21-én, egy nagyjából húsz percig tartó beavatkozással sebészek műtötték ki belőle a kábelt. A beszámoló szerint a 45 centiméter hosszú kábel már rátekeredett egy vesekőre.

„Fülhallgatókábelt használni a húgyvezeték elzáródásának megszüntetésére teljesen nonszensz ötlet” – mondta ki az egyértelmű igazságot a férfin segítő sencseni kórház urológiai osztályának helyettes vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik