Közélet

Felgyulladt a hasa műtét közben

A beteg altatás alatt volt, amikor a műtőben lángok csaptak fel a hasán. Amikor közölték vele, mi történt, nem akarta elhinni.

Ahogy felesége sem, aki azt gondolta, hogy a morfium hatása alatt álló férfi csak összevissza beszél, amikor közölte vele, hogy a műtét közben kigyulladt, egész életére megmaradó égési sérüléseket szenvedve a hasán – írta a GazetteLive. „A szobában lévő nővér azonban közölte, hogy komolyan beszél, ijesztő volt” – mondta el a lapnak a 43 és Paul Hill felesége.

A brit férfi még márciusban esett át a tüzes műtéten, az angliai Stockton-on-Tees város egyetemi kórházában. Hasa azután gyulladt fel, hogy egy alkoholtartalmú bőrfertőtlenítőt kentek rá, majd egy olyan eljárást alkalmaztak, amely során áramot vezetnek a testébe. Az esetre egy egész életére megmaradó sebhely fogja emlékeztetni hasa jobb oldalán, amelyen a műtét óta naponta cseréli a kötést egy az őt az otthonában látogató nővér.

A Darlington & Stockton Times az esettel kapcsolatban megemlítette, hogy már fordult elő ehhez hasonló eset, és az NHS korábban már figyelmeztette az orvosokat arra, hogy az alkoholos bőrfertőtlenítők és a diathermia nevű fizikoterpiás eljárás – ami alatt árammal melegítik a testet – együttes alkalmazása tüzet okozhat. Erről egyébként a Magyar Sebészet című orvosi szaklapban is jelent meg esetismertetés.

Az érintett kórház belső vizsgálatot indított az ügy kapcsán. Az intézmény szóvivője a brit sajtónak csak egy semmitmondó közleményt adott az esettel kapcsolatban, közölve, hogy „nagyon komolyan veszik” az ilyen eseteket, és „átfogó vizsgálatot indítottak”, hogy megakadályozzák az ilyen esetek megismétlődését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik