Közélet

Lemészárolta a főnökét, mert megosztott róla egy fotót

Szó nélkül esett az étteremtulajdonosnak egy hatalmas késsel a konyhai kisegítő.

Egy hatalmas konyhakéssel a kezében lépett a Jimmy görög tavernája tulajdonosának, a 61 éves Dimitrios Karaloukasnak az asztalához Tilus Lebrun, a 42 éves mosogató. Szó nélkül háromszor hasba, majd egyszer hátba szúrta a főnökét. Közben súlyosan megsebesítette az egyik munkatársát is, aki megpróbált közbeavatkozni. Karaloukas a helyszínen meghalt, a másik áldozatot kórházban ápolják. Az esti órában, az étteremben nagy volt a forgalom, körülbelül húsz ember nézte végig az esetet, mielőtt üvöltve menekülni kezdtek volna – írja a rendőrség beszámolója alapján a Sun Sentinel.

A láthatóan zavart Lebrunt néhány sarokkal arrébb fogták el a rendőrök: munkaruhában, és gumikötényben, a kezében még mindig a kést szorongatva kocogott. Korábbi gyilkos dühének nyoma sem marad, nyugodtan tűrte, hogy megbilincseljék és bevigyék. A rendőrségen aztán csendesen megkérdezte az egyik tisztet: „Te is Haitiről származol?” Mikor a rendőr igennel válaszolt, Lebrun az anyanyelvén azt mondta neki. „Tudod azért tettem, mert lefotózott engem március másodikán. Lefotózott anélkül, hogy az engedélyemet kérte volna és kitette a képem az internetre.”

Tilus Lebrun rendőrségi fotója

A férfi ismerőseit sokkolták a történtek: Lebrun mindeddig szelíd, csendes és szorgalmas emberként élt. „Két állást is vállalt, hogy minél több pénzt küldhessen haza a családjának. Reggel hattól délután háromig egy munkaerő kölcsönző cégnek dolgozott, aztán fél négytől kezdődött a mosogatás” – mesélte Lebrunról 21 éves unokatestvére Markenson Augustin, akivel együtt laktak, mióta a fiatalember 2005-ben az Egyesült Államokba érkezett. „Úgy dolgozott, mint egy őrült, szinte alig találkoztunk. Az utóbbi időben nagyon frusztráltnak és kimerültnek tűnt, mondtam neki, hogy abba kellene hagynia a mosogatást” – tette hozzá, de azt elképzelni sem tudta, hogy bőszíthette fel egy fotó ennyire az unokatestvérét.

„Meg kell tanulniuk tisztelni az embereket. Három gyermekem van Haitin, tudom szenvednek majd, de túlélik” – mondta a kihallgatásán Lebrun. „Nem engedtem meg, hogy lefotózzon” – ismételgette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik