Közélet

“Én 150 ezres orvos vagyok” – bíróság elé áll a nőgyógyász

Az orvos nem érezte elég hálásnak betegét, a nő ugyanis "csak" 50 ezer forintot adott neki, amiért megműtötte.

Vádat emelt az ügyészség egy nőgyógyász ellen, amiért 150 ezer forintot akart kicsikarni pácienséből. A Veszprém Megyei Főügyészség közölte, a doktor vesztegetés miatt állhat hamarosan bíróság elé.

Nem 50 ezres, 150 ezres orvos

A vádirat szerint az orvos 2012 decemberében műtötte meg egyik betegét, aki ezt 50 ezer forinttal hálálta meg. Akkor adta át a borítékot, amikor varratszedésre ment. Ám a nőgyógyász kevesellte az összeget. Azt mondta, ő nem 50 ezres, hanem 150 ezres orvos. Közölte a nővel, a legközelebbi találkozóra vigye a fennmaradó pénzt.

A betegnek ezután is rendszeresen jelentkeznie kellett a kórházban, akkor más orvosok látták el. Egyik alkalommal azonban éppen a vádlotthoz került, aki utalást tett rá, hogy páciense még mindig nem fizetett. A nő ígéretet tett, hogy rendezi „tartozását”, ám később sem adott pénzt az orvosnak. Bár gyógyulása sok időt vett igénybe, hozzá többet nem ment vissza, másik szakorvost keresett.

Nőgyógyászok a vádlottak padján

Éppen a napokban született döntés egy hasonló ügyben – most először. Összesen tizenhárman ültek a vádlottak padjára, tizenegy orvos és két szülésznő. Egy nőgyógyász kivételével mindenkit bűnösnek találtak. A doktorokat és az egyik szülésznőt 1,5 és 2,4 millió forint pénzbüntetéssel sújtották, a másik szülésznő felfüggesztettet kapott.

Az orvosok az eljárás adatai szerint különböző összeget kértek a kismamáktól 2007 áprilisa és 2008 júliusa között a szülés levezetéséért, vagy éppen az érzéstelenítésért. Legalább húsz ilyen esetre derült fény. Kapott pénzt a műtősfiú, az altatóorvos, a szülésznő, a nővér, a nőgyógyász és az osztályvezető főorvos. Volt, aki csak kétezret, volt, aki 5-10 ezret, és akadt, aki 60-80 ezret.

„Ugye, tudja, hogy illik megköszönni a kezelést?”

„Adjon a műtősfiúnak, mert olyan keveset keres szegény!” „Egy epidurális érzéstelenítést ötezer forinttal szoktak megköszönni.” „Itt egy szülés levezetéséért 60-80 ezer forintot szokás fizetni.” „Ugye, tudja, hogy illik megköszönni a kezelést?”– ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket kaptak a kismamák és a hozzátartozóik is.

A vádlottak tagadták bűnösségüket, többnyire úgy nyilatkoztak, hogy sosem kértek pénzt és nem is fogadtak el. Az ügy másodfokon folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik