Közélet

Háromszor lőttek rá, de a Biblia megmentette

A buszsofőr a csodával határos módon megúszta, hála zsebében hordott Újszövetségnek.

Egy elektromos hibát akart megvizsgálni Rickey Wagoner, 49 éves autóbuszsofőr, ezért lehúzódott az út szélére az ohioi Daytonban. Három kamasz támadt rá, az egyiküknél lőfegyver, egy másiknál pedig kés volt. A pisztolyos fiú kétszer mellkason lőtte a férfit, de az csodával határos módon nem összeesett, hanem elkapta a támadója kezét és megpróbálta elvenni tőle fegyvert – írja a CNN.

Ricky Wagoner

A két lövedéket egy Újszövetség állította meg, amit a férfi csak néhány hete hordott a zsebében. Miközben Wagoner a pisztolyos támadóval dulakodott egy lövés combon találta, egy második támadó, pedig késével megvágta a karját. A férfi elesett, de a földön fekve előszedett a zsebéből egy tollat, és a rá pisztolyt szegező fiú lábába döfte, aki elejtette a fegyverét. A kamaszkorú támadók végül kereket oldottak, a sérült buszvezető a zsákmányolt fegyverrel még utánuk lőtt párat, majd hívta a rendőrséget.

Michael Pauley őrmester, aki egyébként Wagoner régi barátja azt mondta, hogy biztosan valami felsőbb erő működött közre, mert egy ilyen támadást nem szokás túlélni, ehhez képest Wagonernek egyik sérülése sem súlyos. A megtámadott férfi szerint valamilyen utcai banda állhat az ügy hátterébe, az elkövetők ugyanis olyasmiket mondta egymásnak mielőtt rárontottak, hogy „meg kell ölniük egy jeges medvét, hogy szabad bejárásuk legyen a klubba.” Az elkövetőket még keresi a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik