Közélet

Vécében kellett turkálnia a gyereknek

Tanárnője parancsára kellett kiszednie a vizelettel teli vécéből az azt eldugító papírtörlőket. A pedagógus nem érti, hogy miért lett ebből ügy.

„Nem csináltam semmi törvénytelent” – ennyit mondott csak a rá váró tévéseknek a floridai Coral Springs városában dolgozó tanárnő, miután kiengedték az előzetes letartóztatásból, ahova gyerekbántalmazás vádjával helyezte a helyi rendőrség. A CBS Miami beszámolója szerint Jennifer Forshey azért került bajba, mert egyik tízéves diákját arra kényszerítette, hogy puszta kézzel takarítson ki egy eldugult vécét.

Feltehetően büntetésből nem adott a kisfiúnak semmi eszközt a feladat végrehajtására. A kagylót ugyanis a gyerek tömítette el, papírtörlőkkel. A rendőrség jelentés szerint, amikor ki kellett venni a vécét eldugító törlőkendőket, az már teljesen át volt ázva vizelettel, mert addigra már több diák is elvégezte a vécében kisdolgát. Ráadásul a mosdóban még szappan sem volt, hogy a gyerek meg tudja mosni a kezét.

A rendőrségi jelentés szerint Forshey semmiféle megbánást nem tanúsított, és nem úgy érzi, nem csinált semmi rosszat. „Csak azért gondolja, hogy rossz volt, amit tett, mert bajba került miatta” – közölte a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik