Közélet

Uzsorásokra csaptak le Nógrádban

A gyanúsítottak kamatos hitelre árusítottak a boltjukban, és a nem fizető sértetteket bántalmazással fenyegették.

Fajcsák Mónika, közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a pásztói rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett uzsorabűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 64 éves B. András, a 61 éves B. Andrásné és a 42 éves B. Zoltán ellen. Mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A gyanúsítottak a jobbágyi családi házukban engedély nélkül működtetett vegyesboltban több rászorult helyzetét kihasználva hitelre árusítottak élelmiszert és más termékeket, és 50 százalékos kamatot számoltak fel – ismertette a szóvivő. A tartozás meg nem fizetése esetén a sértetteket bántalmazással, illetve egyéb, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetésével fenyegették meg.

A gyanúsítottakat kedden fogták el.

A házkutatások során lefoglalták az illegálisan működtetett üzlet árukészletét, továbbá elektromos mérleget, különböző igazolásokat pénzkezelési meghatalmazással, valamint neveket és összegeket tartalmazó füzeteket – közölte Fajcsák Mónika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik