Közélet

Nem jutott be a buta betörő a feltört ajtón

Mert hiába volt ráírva, hogy „tolni”, ő csak húzta, húzta és húzta.

A nagydarab férfinak alig több mint egy perc alatt sikerült feltörnie a kiszemelt bár bejárati ajtaját Chicago városában, péntek hajnalban, de öt perc sem volt elég neki arra, hogy rájöjjön, miért nem képes bejutni – jelentette a DNAInfo. Az esetről készült biztonsági kamerás felvételen látni, ahogy a betörő teljes erőből rángatja az ajtót, minden erejét beleadva húzza maga felé, de az csak nem akar kinyílni. Végül feladta a próbálkozást, és elbandukolt a helyszínről.

Pedig simán bejuthatott volna, hiszen a zárat már feltörte. Csak annyit kellett volna tenni, hogy taszajt egyet az ajtón befelé. A bejáraton ugyanis ott volt a tábla: tolni. A The Shambles nevű bár tulajdonosa, Joe Lin a DNA Infónak elmondta: az ajtó teljesen tönkre lett téve, a CBS Chicagónak pedig elárulta: az eset után mozgásérzékelős riasztót is felszerelnek, hogy legközelebb azonnal közbe tudjanak lépni, ha egy betörő próbálkozik.

 

Közben kiderült, hogy feltehetően ugyanez a férfi egy másik közeli bár kirablásával is próbálkozott aznap reggel, de ott nem sikerült feltörnie a zárat, és az ablakot sem tudta betörni. „Nem tudom miért nem sikerült feltörni az ajtót” – mondta el annak a bárnak a tulajdonosa. Majd hozzátette: talán szerencsénk volt. Szerencséjük, hogy egy buta bűnöző próbálkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik