Közélet

Két nő esett lapáttal a máriapócsi férfinek

Elég szövevényes ügy, megpróbáljuk kibogozni, hogy pontosan mi történhetett. Az biztos, hogy lapát szerepelt benne, meg egy férfi, nők és rendőrök.

A szülői házból vitte volna el haza élettársát egy máriapócsi férfi, de nem sikerült neki, mivel a nő még maradni akart. Erre a 33 éves Tibor erőszakosan kezdett viselkedni, a nő meg kiabálni, amit meghallott a szintén a szülői házban tartózkodó testvére is, aki „azonnal kiszaladt az udvarra, és egy lapáttal H. Tibort bántalmazni kezdte, majd az előttük parkoló gépjármű ablaküvegét is betörte” – írja a Police.hu.

Ekkor lépett közbe az anya, aki kivette a lapátot lánya kezéből, majd ahelyett, hogy rendet teremtett volna, ő is ütni kezdte a kocsit. A rendőrök a két nőt gyanusítottként hallgatták ki, garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanújával, a férfit a mentők vitték el, de ellene is eljárás indult, garázdaság vétség és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

De milyen lapát lehetett a történet főszereplője?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik