Közélet

Mégis ártatlan hölgyek a leszbikus sátánista szekta tagjai

San-Antonio-Four(960x640).jpg (előítélet, téves ítélet, szabadulás, )
San-Antonio-Four(960x640).jpg (előítélet, téves ítélet, szabadulás, )

Az előítéletek miatt tizennégy év veszett el az életükből.

Tizennégy év fogság után a napokban engedték ki a börtönből San Antonioban azt a négy latin-amerikai asszonyt, akiket egyikük akkor hét és kilenc éves unokahúgainak csoportos megerőszakolásával vádoltak – írja a Vice.

Még 1994-ben bízták rá a szülők a két kislányt a nagynénire, az egyhetes vakáció után azonban majd’ négy évvel a gyerekek elkezdtek arról beszélni, hogy Liz Ramirez, a nagynénjük és három barátnője, akkor több alkalommal is megkötözte, majd megerőszakolta őket. Emellett az orvosi szakvélemény, egy bizonyos Nancy Kelloggtól szintén azt támasztotta alá, hogy az egyik kislány vagináján olyan sérülések vannak, amelyek erőszakra engednek következtetni.

A doktornő egyébként a diagnózison túlmutatva spekulációkba is bocsátkozott: vallomásában megjegyezte ugyanis, hogy szerinte ilyesmi csak valamiféle sátánista szertartás keretei között történhetett meg. A négy nő mindvégig együttműködött a hatósággal, remélve, hogy kiderül az ártatlanságuk, de túl jó volt a sztroi, így elítélték őket.

Az igazuk csak tizennégy évvel később, idén derült ki. A tudomány fejlődésével kiderült, hogy az orvosi szakvélemény téves tévedett, a lányok vallomása pedig mindig is megkérdőjelezhető volt. A szabadon engedett nők elmondásuk szerint senkire nem dühösek, csak örülnek, hogy végre a családjukkal lehetnek – egyikük most tarthatta először a kezében az unokáját.

Az eset a faji/nemi/szexuális előítéletek állatorvosi lova, szomorú, karikírozott példája annak, hogy a többségi társadalom miként próbálja meg a kisebbséget tudományos megalapozottsággal démonizálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik