Közélet

Nem szolgálták ki a turistákat, mert “gyanúsan kedvesek” voltak

bar(960x640)(1).jpg (pub, bár, szórakozás, )
bar(960x640)(1).jpg (pub, bár, szórakozás, )

A túlzott kedvesség gyanúsnak tűnhet.

Ha utazunk, feltétlenül próbáljunk meg valamennyire alkalmazkodni a környezethez, hogy elkerülhessük a kellemetlen meglepetéseket. A svéd klímához például jó ha nem csak ruhatárunkat, hanem a modorunkat is hozzáigazítjuk. Legyünk hűvösek, különben hamar fagyos lehet a hangulat.

Négy turista esetéből legalábbis ezt a tanulságot lehet levonni. Még szeptemberben történt, hogy négy külföldi lépett be egy stockholmi bárba, ám hamarosan dolguk végezetlenül távoztak, mert sem a pincérnő, sem a pultos nem volt hajlandó kiszolgálni őket. Mivel a kiszolgálók nem mellékeltek magyarázatot az elutasítás mellé, a négy férfi spekulálni kezdett és mivel semmi kivetni valót nem találtak magukon, arra gyanakodtak, hogy talán sötét árnyalatú bőrük miatt nem kaptak inni. Fel is hívták a rendőrséget, mert tudták, hogy Svédországban nem nagyon díjazzák a rasszizmust.

A hamarosan kiérkező járőr kérdőre vonta a vendéglátósokat, akik rögtön hevesen tiltakozni kezdtek a vád ellen. Elmondták, hogy a négy férfit azért nem szolgálták ki, mert biztosra vették, hogy valamilyen komoly drog hatása alatt állnak, ugyanis kibírhatatlanul kedvesek voltak. Képzeljék csak el: folyamatosan mosolyogtak, már messziről integettek, meg olyanokat mondtak, hogy „hello barátom, hogy vagy, minden rendben veled?”

A történetet The Local című lap svéd kiadása írta meg, a rendőrségi jelentés alapján és még annyit jegyez meg, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás indul.

Mi pedig még annyit, hogy jó volna, ha egy magyar diplomata telefont ragadna, hogy az alapos felderítés érdekében kissé odahasson a rendőrségre, egy magyar televízió csatorna meg odaküldhetne egy oknyomozó stábot, nehogy a fasiszta svédek még megpróbálják a szőnyeg alá söpörni a skandallumot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik