vadaszpuska(6)(960x640).jpg (vadászpuska, fegyver, )
Közélet

Lelőtte a vadász a hajtót Füzesgyarmaton

Munkácsy Márton
Munkácsy Márton

2013. 11. 23. 11:11

A felvidéki puskás megbotlott és véletlenül a hajtót találta el, aki most az intenzív osztályon van.

Tíz szlovákiai magyar vendég vadászott fácánra, amikor egyikük éppen a felszálló madárra emelte a fegyverét. Ám eközben egy keréknyomba lépett, ami miatt elvesztette az egyensúlyát és eltalálta az egyik 40 éves hajtót, aki maga is tapasztalt vadász.

A vadászok azonnal a kihívták a mentőket, illetve a rendőrséget.Csák István, a helyi vadásztársaság elnöke a beol.hu-nak hangsúlyozta: ez utóbbiak mindenkit megszondáztattak, így a hatvan körüli vendégvadászt is, de az eredmény mindenkinél negatív volt.

Az évek óta visszajáró vendégvadászt egyébként nagyon megviselte az eset Csák István elmondása szerint, aki hozzátette: a hajtó súlyos sérülésekkel jelenleg is a gyulai kórház intenzív osztályán fekszik.

Az ügyben tart még a rendőrségi vizsgálat, a történteket a vadásztársaság jelentette felügyeleti szervének, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának – írja a lap.

Kommentek

blaha lujza tér (blaha lujza tér, )Meztelen férfi halt meg a Blaha Lujza téren
pénzszállítórablás (pénzszállító, )Ötvenmilliót hagyott el egy pénzszállító