Közélet

Mentőhelikopter vitte el a honvédelmi minisztert

hende (hende)
hende (hende)

Stabil állapotban van Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki csütörtök délután szenvedett autóbaleset Nógrád megyében - mondta Szabó István mérnök dandártábornok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka csütörtök este a kórházban tartott sajtótájékoztatóján.

A parancsnok azt mondta: az Országos Mentőszolgálat két mentőhelikoptere csütörtök délután 6 óra körül két sérültet szállított be a kórházba. Az egyikük Hende Csaba honvédelmi miniszter volt, akinek az elsődleges vizsgálatok alapján kificamodott a jobb válla, s egy törést is találtak a vállában. További vizsgálatok miatt felveszik a kórházba. A törés további kezeléséről pénteken döntenek.

A budapesti Honvédkórházba szállított másik sérült a másik autó sofőrje. A fiatal férfit zárt hasi sérüléssel vették fel a kórházba. Ő is stabil állapotban van, egyelőre őt is vizsgálják – mondta a parancsnok.

Szabó István a baleset körülményeiről annyit mondott: a miniszter autójában Hende Csabán kívül tanácsadója és a gépkocsi vezetője ült. Ők könnyebb sérüléseket szenvedtek, kórházi ellátásra nem volt szükségük.

Hende autója Szécsény és Hollókő között a 2122-es főúton ütközött össze egy személyautóval délután 5 óra körül, a balesetet az elsődleges információk szerint nem a minisztert szállító kocsi okozta. 5-en sérültek meg.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Az MTI úgy tudja, hogy a karambol a Nagylóc és Zsunypuszta közötti szerpentines szakaszon történt, amelyet egy szécsényi raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni. Szemtanúk beszámolója szerint a honvédségi autó megkülönböztető jelzést használva kerülte ki az illegális lezárást jelző embert, majd nem sokkal később karambolozott a ralisokkal. Ugyancsak szemtanúk beszámolójából úgy tudni, hogy a miniszter a saját lábán szállt ki a sérült autóból.


Fotó: MTI / Lakatos Péter

Az M1 Híradójában közölték, hogy a balesetben hárman súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg (köztük, mint kiderült a miniszter is). A raliversenyzőt a Híradó szerint eddig több mint húszszor büntették meg gyorshajtásért.

Hordágyon tolják Hende Csabát (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója csütörtök este az MTI-vel annyit közölt: a Nógrád megyei baleset helyszínére mentőkocsik és két mentőhelikopter is érkezett. A helyszíni ellátás után három férfit vittek kórházba súlyos sérülésekkel. Két sérültet mentőhelikopterekkel Budapestre, a harmadik sérültet pedig mentőautóval Balassagyarmatra vitték.


A baleset helyszíne (Fotó: MTI/Komka Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik