Közélet

Házi őrizetben a halálra éheztetett baba szülei

fényevő (fényevő)
fényevő (fényevő)

A másfél éves agárdi kisfiú krónikus alultápláltság miatt halt meg idén tavasszal.

 



Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezték annak a kisfiúnak a szüleit, aki idén áprilisban halt meg Agárdon – írja a Velvet. Az orvos szakértői vélemény szerint a gyerek halálát krónikus alultápláltság okozta. Amikor megtalálták, kevesebb mint öt kiló volt, és jóval fejletlenebb, mint hasonló korú társai.

A szülők jómódban éltek, nem azért nem adtak enni a gyereknek, mert nem volt pénzük, hanem azért, mert a szomszédok szerint abban hittek, hogy elég, ha fénnyel táplálják. Védőjük szerint ugyanakkor nem merült fel a fényevés az ügyükben.

A család egy erődítményszerű luxusvillában, a külvilágtól elzárkózva élt. A védőnőt sem engedték a gyerek közelébe. Felmerült, hogy a szülőkön és a gyerek környezetén kívül a gyermekvédelmi riasztási rendszer elégtelen működése is felelős a kicsi haláláért. Az ÁNTSZ vizsgálata azonban végül nem tárt fel olyan körülményt, amellyel a védőnő a tragédiát megelőzhette volna, ezért megállapították, hogy nem felelős a tragédiáért.

Amikor a gyerek egészségével gondok lettek, a család egy természetgyógyászhoz fordult, akiben teljes mértékben megbíztak. A természetgyógyász szövetség elnöke később azt mondta a Borsnak, hogy az agárdi ügynek a gyógyászathoz semmi köze, ő valamilyen szektát sejt a háttérben.

Úgy tudni, egyelőre vizsgálják a nagyszülők és a természetgyógyász felelősségét – írja a Velvet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik