Közélet

Halálra verték a szlovák plázaigazgatót

rendorseg(960x640)(2).jpg (rendőr, fegyver, pisztoly, )
rendorseg(960x640)(2).jpg (rendőr, fegyver, pisztoly, )

A rendőrség szerint a Magyarországon megölt, Szlovákiában elásott férfit nem darabolták fel.

Pontosította a parameter.sk tegnapi információit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyomozás egy balesetet szenvedett, gazdátlan terepjáró miatt indult el még június 6-án. A jármű Tornyosnémetiben a vasúti átjáró közelében egy szalagkorláton akadt fenn. Az autó tulajdonosa utáni kutatás során kiderült, hogy a Kassai Rendőrkapitányság a szlovákiai férfit eltűnés miatt keresi. Az autó tulajdonosának tornyosnémeti házában házkutatást tartottak a magyar nyomozók, és dulakodásra utaló nyomokat találtak. Ebből arra következtettek, hogy a keresett, 40 éves férfi – aki egyes információk szerint egy szlovákiai bevásárlóközpont igazgatója – bűncselekmény áldozata lett.

A két ország nyomozói közösen vizsgálódtak az ügyben, amelynek eredményeként a bűncselekménnyel összefüggésbe hozták az ugyancsak szlovák állampolgárságú, 21 éves R. Patrikot, akit június 10-én Sátoraljaújhelyen őrizetbe vettek. A gyanúsított beismerte, hogy ő ölte meg az áldozatot. A rendőrség által nyilvánosságra hozott részletek alapján R. Patrik június 5-én a vállalkozót annak tornyosnémeti otthonában olyan súlyosan bántalmazta, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. A gyanúsított ezután áldozata autójával Szlovákiába szállította a holttestet és – szlovákiai hírügynökségek információi szerint Garbócbogdány határában – elásta. A terepjáróval akkor szenvedett balesetet, amikor visszatért Magyarországra.

A BAZ Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt folytat nyomozást az ügyben. R. Patrikot a Miskolci Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrség cáfolja azokat az információkat, amelyek szerint az áldozatot feldarabolták volna.

Az, hogy az ügyben melyik ország rendőrsége folytatja a nyomozást, későbbi egyeztetésen dől el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik