Közélet

Tényleges életfogytiglant kaptak Szita Bence gyilkosai

Szita-Bence-targyalas(2)(210x140)(2).jpg (Szita Bence, tárgyalás)
Szita-Bence-targyalas(2)(210x140)(2).jpg (Szita Bence, tárgyalás)

Az egyik férfi az ítélethirdetés után összeesett és hörgött, a másik ezen jót nevetett.

Első fokon B. József és K. József is tényleges életfogytiglan börtönbüntetést kapott, és 10 évre eltiltották a közügyektől. P. Erika ugyenezt a büntetést kapta, csak ő felbujtóként.

A bíró az ügyésszel egyetemben azt mondta, hogy a szigorú büntetésnek két célja van: az egyik, hogy az adott bűnöző ne kövesse el még egyszer a bűncselekményt, valamint üzenet a társadalom felé, hogy milyen büntetés jár egy ilyen bűncselekményért. Véleménye szerint a vádlottak által előadott történet életszerűtlen. Például az, hogy az egyébként sem túl jó anyagi körülmények között élő P. Erika csak úgy, felebaráti szeretetből ad 192 ezer forintot egy embernek, akit alig ismer. Ráadásul úgy, hogy ahhoz, hogy ezt a pénzt odaadja neki, el kellett adnia az ékszereit – írja a velvet.hu.

K. József az ítélethirdetés után összeesett, a fegyőrök vizet kértek és kivitték a teremből. A bíró rövid szünetet rendelt el. Az elsőrendű vádlott B. József valamit mondani akart, de a bíró közölte, hogy meg kell várni a társát. “Ő már halott” jegyezte meg cinikusan B. József, aki már akkor nagyokat nevetett, amikor „kollégája” az ítélet kihirdetése után rosszul lett és nagyokat hörgött.

Egyébként mind a három vádlott felmentésért fellebbezett, úgyhogy az ügy másodfokon folytatódik majd.

Háttér

A keddi tárgyalási napon az ügyész kifejtette, hogy olyan súlyú bűncselekményt követtek el a vádlottak, hogy a büntetés célja csak akkor érvényesülhet, ha mindhárom vádlott élete végéig börtönben marad. Az ügyvédek mind a három vádlottal szemben felmentést kértek.

A szerdai, negyedik tárgyalási napon a másod- és harmadrendű vádlott ügyvédei tartottak védőbeszédet, később a vádlottak utolsó szó jogán előadott nyilatkozatai hangzottak el.

Az elsőrendű vádlott azt mondta: „Én most szabadultam a börtönből. Ha én vagyok az elkövető, akkor eltűnt volna a cipőm, eltűnt volna a ruhám, lemostuk volna a kocsit. Ha én vagyok az elkövető, akkor én vagyok olyan hülye, hogy másnap egész nap azzal a kocsival megyek?”– mondja B. József, aki megint komikusan azzal kérkedik, hogy mennyire agyafúrt bűnöző.

K. József, a másodrendű vádlott, az elsőhöz hasonlóan nem mondott újdonságokat. Elmondása szerint csak azért vett részt a cselekményben, mert féltette a lányait, és azért nem jelentette a rendőrségen a gyilkosságot, mert félt, hogy B. József megkeresi a családját.

P. Erika, a mostoha korábban azt mondta, a pszichológusa tanácsára visszavonta a vallomását, mert a pszichológus azt tanácsolta, hogy törődjön magával. Ezt P. Erika úgy értelmezte, hogy próbálja magát minden lehetséges módon kimenteni a felelősség alól.

A gyilkosság

Szita Bence esete felkavarta az országot. A 11 éves gyereket októberben ölték meg, nevelőapja barátnőjének megbízására végzett vele két hajléktalan. A nő akadályként tekintett rá, úgy vélte, a gyerek az ok, amiért nem lehet boldog választottjával. Féltékeny volt a fiúra. A rémtett elkövetése után próbálta ugyan félrevezetni a rendőröket, de gyorsan átláttak rajta. Azt már akkor is tudtuk, hogy Bencét brutális módon ölték meg, ehhez kést és ásót használtak, a holttestet két helyen is elföldelték, és azt is, hogy halálát a kitartó bántalmazás ellenére fulladás okozta. A rendőrség számos részletről hallgatott, mint mondták, azok még a képernyőn keresztül is elviselhetetlenek lennének. A vádemeléskor azonban ezekre is fény derült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik