Közélet

Körözik a savazós nyugdíjast

A 70 év körüli férfi a Fidesz-székház udvarán demonstrálókkal beszélt durván.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleménye szerint garázdaság miatt indult eljárás a képen látható idős férfi ellen. A gyanú szerint március 7-én, Budapesten, a VI. kerületi Lendvay utcában – nagy nyilvánosság előtt – obszcén kifejezéseket mondott a tiltakozóknak, majd leszakította az egyikük nyakában lógó transzparenst.

A képen látható férfi 70 év körüli, rövid, őszes hajú. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát a 06-1/457-5700 telefonszámon.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője korábban azt mondta: a Lendvay utcai épületnél történt cselekmények kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság március 22-én rendelt el nyomozást.

A tüntetők az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva hatoltak be a Fidesz-székház udvarára. Nem sokkal később a kormánypárt biztonságiakkal erősített, többek közt a Ferencváros mérkőzésein dolgozó Fradi Security egyik prominens alakjával, egy börtönviselt férfival.

Ha kíváncsi, hogy miért hívják savazósnak a nyugdíjas férfit, nézze meg ezt a videót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik