Közélet
Szima Judit (Szima Judit)

Emlékeznek még Szima Juditra?

Hatvany
Hatvany

2013. 04. 18. 13:18

A TMRSZ főtitkára nyolc hónapot ült előzetesben, de nem adja fel harcát.

Mint arról még 2011-ben beszámoltunk, előzetes letartóztatásba helyezte Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ)  főtitkárát a bíróság. A kaposvári bíróság először 30 napra rendelte el a kényszerintézkedést a büntetőeljárás meghiúsítására, a bűnismétlés veszélyére hivatkozva, illetve azért, mert megszegte a lakhelyelhagyási tilalmat. A TMRSZ főtitkára végül nyolc hónap után került szabadlábra, de továbbra is hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folyik eljárás ellene.

Példátlan törvénysértés

Szima Judit a Hír24-et most arról tájékoztatta, hogy példátlan törvénysértést követtek el vele szemben. Azt állítja, hogy a Somogy Megyei Főügyészség főügyész-helyettese, Jávorszki Tamás hosszabbította meg a 2009 októbere óta tartó nyomozást 2011. október 4-én és 2011. december 2-án is. Álláspontja szerint a jogszabályok erre nem adnak lehetőséget, mindkét esetben kizárólag Polt Péter lett volna erre jogosult. Ahogy a főtitkár fogalmaz: „a legdrámaibb az, hogy a két időpont között, 2011. november 24-én előzetes letartóztatásba helyeztek, és hagytak ott, majdnem 8 hónapig”.

Van eljárás, nincs eljárás

Szima Judit azt állítja, hogy gyakorlatilag nincs is eljárás folyamatban ellene, mert ezek az ügyészségi határozatok érvénytelenek, semmisnek minősülnek, joghatás kiváltására alkalmatlanok. Az eljárás egyébként a Szekszárdi Járásbíróságon folyik, még az elsőfokú ítélet sem született meg. A vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség képviseli – de azt nem tudni, hogy miért ez –, a nyomozó ügyészség törvényi felhatalmazása csak hatáskörébe tartozó ügyekre szól, s ezen eljárásra nincs jogszabály szerinti hatásköre – tette hozzá.

Szima Judit (Szima Judit)
Fotó: MTI / Kovács Tamás

A vádlott és a sértett ugyanaz?

Szima Judit tájékoztatása szerint ő maga a vádlott és a sértett is egyben, legalábbis az ügyészség így kezeli. A példátlan eljárást sérelmezte a legfőbb ügyésznél, az úgynevezett „jogorvoslat a törvényesség érdekében” nevű „okfolyamat” keretében, arra is választ várva, hogy Polt Péter hatáskörét „magához vonhatja-e” egy megyei főügyész-helyettes, Polt Péter aláírását „helyettesítheti-e” egy megyei főügyész-helyettes aláírása.

Összességében a szakszervezeti vezető úgy ítéli meg, ügyében feltett kérdései a jogállamiság szakítópróbái lehetnek. Amelyek a mai Magyarország joggyakorlatában, sajnos, nem egyedülállóak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

3094101 05/08/2017 A Russian fan during the 2017 IIHF World Championship group stage match between the German and Russian national teams. Alexey Kudenko/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.