Közélet

Balesetek özöne és áramkimaradások

baleset (baleset)
baleset (baleset)

Nehezen járható, lezárt utak, halálos balesetek a rossz időjárási viszonyok miatt. Több mint húszezren maradtak áram nélkül.

Több mint 50 ember került kórházba

A télies időjárás következtében az elmúlt órákban Nyugat-Magyarországon történt sorozatos balesetek helyszíneiről több mint 50 embert szállítottak kórházba az Országos Mentőszolgálat egységei. Végleges adatok még nincsenek, mert jelenleg is folyamatosan dolgoznak a mentők. Nyugat-Magyarországon volt a legkritikusabb a helyzet, de mostanra a főváros térségében és kelet felé is megszaporodtak a balesetek.

A legnagyobb baleset az M7-es autópályán Polgárdi térségében történt, ahová 21 mentőautót riasztottak, illetve a helyszínre vonult a veszprémi tömeges baleseti egység is. Ebből az egy balesetből összesen 37 sérültet szállítottak kórházba, egy ember a helyszínen életét vesztette. A sérültek közül 16-an súlyos, 21-en könnyű sérüléseket szenvedtek. Őket Veszprémbe, Siófokra és Székesfehérvárra szállították kórházba.

A mentésirányítóknak sem volt könnyű dolguk, mert egy-egy útszakaszon is egymást érték a balesetek. Ezenfelül a mentőknek nehézséget okozott a helyszínek megközelítése is. Az időjárási körülmények a mentőhelikopter bevetését nem tették lehetővé.

Várpalotán rekedt 50 iskolás

Veszprém megyében a rossz útviszonyok és a kaotikus közlekedési helyzet miatt nem jutottak haza a Várpalotára iskolába járó tési gyerekek, és 30-40 felnőtt is a szomszédos városban ragadt – mondta el az elzárt település független polgármestere csütörtökön.

Berki Józsefné hozzátette: félszáz tési iskolást nem sikerült az iskolabusszal hazaszállítani, mivel az utakat vastag jégpáncél fedi, s a közlekedést a 8-as számú főúton elakadt autók is nehezítik.

A gyerekek iskola utáni elfoglaltságáról gondoskodtak Várpalotán, kaptak vacsorát, az estét pedig a honvédség Bakony Harckiképző Központ szállóján töltik majd. Akadtak olyan gyerekek is, aki a szüleikkel ragadtak Várpalotán, többen közülük családtagokhoz mentek éjszakára – tette hozzá a polgármester. Megjegyezte: harminc éve nem történt ilyesmi a településen, de az erős szél és a sok baleset miatt lehetetlen megközelíteni a települést. Az alapellátással viszont nincsenek gondok.

Szabadbattyánnál csaknem ötven jármű ütközött

Az M7-es autópálya 77-es kilométerénél, Szabadbattyán közelében súlyos közlekedési baleset történt: 30 személyautó, nyolc kisteherautó és kilenc kamion ütközött össze. A balesetben egy ember meghalt, több mint negyvenen pedig megsérültek.Több mint tíz beszorult embert mentettek ki a roncsokból. A mentőszolgálat járművein felül a rendőrség csapatszállító járművei és a katasztrófavédelem járművei is részt vesznek a sérültek kórházba szállításában. A rendőrségi helyszínelés teljes pályazár mellett történik, a forgalmat Martonvásárnál leterelik az autópályáról.

A 7–es főúton, Martonvásár és Tárnok között két személyautó ütközött. Egy Martonvásár felé tartó Peugeot vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, majd összeütközött a szemközti sávban érkező Seattal. A Peugeot-t vezető nő azonnal meghalt, a másik sofőr megsérült. A karambolos autókba egy harmadik autó is belecsúszott. A főút Martonvásár és Tárnok közötti szakaszát lezárták a helyszínelés idejére.

Több baleset miatt is feltorlódtak a járművek az M7-es főváros felé vezető oldalán a 100-as kilométerszelvény körül, ezért a forgalmat a 105-ös kilométerkőnél elterelik Siófok irányába.

A baleset helyszínén több autó ütközött, személyi sérülés is történt, de pontos adatok még nem állnak rendelkezésre.
A balesetet a belső sávban kerülő kocsik közül több szintén összeütközött, emiatt a forgalom teljesen leállt az érintett autópálya-szakaszon.

Az erős hófúvás miatt több dunántúli megyében a legmagasabb fokú, piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután.

Áramkimaradások Szabolcsban, Dombóváron és Borsod-Abaúj-Zemplénben

Húszezer fogyasztó maradt áram nélkül a rossz időjárás okozta vezetékszakadások miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csütörtökön délután – közölte az E.ON Zrt. szóvivője. A viharos erejű szél és a jegesedés, illetve a fakidőlések következtében jelentkező vezetékszakadások miatt a Nyíregyházától északra fekvő területen, a Nagyhalász-Ibrány-Rakamaz “háromszögben” lévő településeken szűnt meg az áram szolgáltatás. A javítási munkálatok nemcsak az esti, hanem az éjszakai, sőt akár a péntek reggeli, délelőtti órákban is tarthatnak majd a három kisváros térségében.

Közel négyszáz fogyasztónál nincs áram Dombóváron – közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő csütörtök délután. A havazás miatt egy trafóházban zárlat keletkezett, a hiba 397 helyen okozott áramkimaradást.

Nincs áramszolgáltatatás Borsod-Abaúj-Zemplénben a Bodrogközben és a Taktaközben a viharos eredetű szél miatt – közölte csütörtökön az Elmű-ÉMÁSZ Áramszolgáltató. A hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak, de az áramkimaradások helyszíneit csak nehezen tudják megközelíteni, ráadásul amikor az egyiket kijavítják, keletkezik egy másik.

15 centi hó esett Budán

Folyamatosan végzik a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkagépei a hó eltakarítását, valamint a síkosságmentesítést a főváros teljes területén a közösségi közlekedési útvonalakon. Budán gondot okoz az intenzív hóesés, mivel rövid időn belül visszafehéredik a burkolat. A társaság mérései szerint a budai városrészben eddig mintegy 15 centiméter hullott.

Az FKF Zrt. reggel 6 órától a legmagasabb készültségi fokozatban, teljes célgép állományával, bevetésre készen várta a havazást. A társaság a téli időjárás miatt hómunkásokat vesz fel éjszakai, 22 órától 6 óráig tartó munkavégzésre. A nyolc órai munkavégzésért nettó 3750 forintot, a pénteken nappali, 6 órától 14 óráig tartó munkavégzésre pedig nettó 3.950 forintot fizetnek.

Somogy megyében is sok a baleset

Több baleset is történt az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán, ahol a havazás miatt jelentősen csökkent a látótávolság és több mint száz km/h-s szél fúj.

Három súlyos és két könnyű sérültje van az M7-esen Balatonőszöd közelében történt balesetnek, amely miatt az autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán leterelik a forgalmat a 130-as kilométerszelvénynél. Több kamion és több személygépkocsi is ütközött. Az útszakasz lezárása miatt feltorlódott személygépkocsikat visszafordították, a kamionokat azonban nem tudják, így azok vesztegelni kényszerülnek a forgalom újbóli beindításáig.

Somogyban több mint 100 kilométer/órás erősségű szél fúj, komoly hófúvásokat okozva, balesetveszélyessé téve több utat, útszakaszt is.

Az autópályán Nagykanizsa felé, a 134-es kilométernél két kamion ütközött. A helyszínre érkező mentőautónak is nekiment egy gépkocsi. Sérültről, a baleset körülményeiről nincs bővebb információ. Az Útinform honlapján az olvasható, hogy ezen a szakaszon a pálya forgalma a helyszínelés miatt jelenleg áll.

A rendőrségi honlap szerint a 135-ös kilométernél is történt egy baleset, ott egy jármű a leállósávon áll. A 148-as kilométernél, ugyancsak Nagykanizsa felé, Balatonfenyves környékén egy kamion fordult keresztbe, a pálya forgalma ott is áll. A megyei rendőrség tájékoztatása szerint ugyancsak ebbe az irányba, a 173-as kilométernél a belső sávban egy gépkocsi szalagkorlátnak ütközött, ezért az a sáv le van zárva. Az időjárás számlájára egyébként több baleset, lezárt út írható>>>

Lezárt utak Komárom-Esztergom megyében

A 13-as utat az M1-es autópálya és a Komáromot elkerülő körforgalom között lezárták, Kisbérnél pedig a 81-es és 13-as számú főút kereszteződésénél a 81-es számú főútra fordítják vissza a rendőrök a forgalmat, ezért Kisbér csak a 81-es főútról közelíthető meg.

Elakadt járművek és hóátfúvás miatt nem lehet közlekedni Nagyigmánd és Dad, Bokod és Környe, valamint Bokod és Pusztavám között. A hótorlaszok miatt Tárkány települést járművel nem lehet megközelíteni és a településről sem lehet kihajtani.

Ászár és Kisbér között egy kamion keresztbe állt az úton, egy pedig árokba fordult. Járhatatlan a 8218-as számú út Lázi és Bakonybánk között. A városokon belül is nehezen járhatók az utak, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az állampolgárokat, hogy senki ne induljon útnak.

Árokba csúszott járművek, lezárt utak Borsodban

A viharos erejű szél és az ónos eső miatt lezárták Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es számú főút Gesztely és a taktaharkányi bekötőút közötti szakaszát. Több autó és kamion az árokba csúszott vagy az orkán erejű szél “fújta le” az útról, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a balesetek megelőzése érdekében teljes útzárat vezetett be.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtök este arról számolt be, hogy hófúvás miatt nem lehet megközelíteni a Vilmány és Hejce közötti utat, emiatt Hejce elzárt településsé vált.

A 3-as számú főúton is útzár van Ináncsnál, itt kamion és személygépkocsi ütközött. Az útviszonyok hasonlóak, mint a 37-es főúton .

Veszprém megye járhatatlan

A Bakony Volán, a Balaton Volán és a Somló Volán tájékoztatása szerint a kritikus útszakaszok irányába jelenleg nem indítanak járatokat. Az időjárás gyors változása miatt a helyzet is gyorsan változhat, ezért a járatokról a Volán társaságok ügyfélszolgálatán érdemes tudakozódni. A korábbi tájékoztatás szerint kritikus útszakasz a 8-as főút Hajmáskérnél és Várpalota környékén, a Bakony útjai, valamint Tapolca és Devecser térsége.

Veszprémben több melegedőhelyet vehetnek igénybe a rászorulók: a Máltai Szeretetszolgálat nappali melegedőjében a Jutasi úton 100 embert tudnak befogadni, a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság rendezvényterme a Bajcsy-Zsilinszky úton ugyancsak 100 ember befogadására alkalmas.

Tés megközelíthetetlen, a Bakony, a 8-as főút és a Veszprém–Tapolca közötti úton a folyamatos havazás és az orkánerejű széllökések miatt a látótávolság minimálisra, 50 méter alá csökkent.


Fotó: MTI / Nagy Lajos

 

A nagy erejű széllökések leginkább a rakomány nélküli teherautók veszélyeztetik, emiatt több baleset is történt a felsorolt térségekben. Veszprém és Tapolca között három autó ütközött össze, tart a műszaki mentés, a 8-as főúton, Hajmáskér és Veszprém között szintén három autó csúszott egymásba, lezárás nincs, azonban a forgalom torlódik. Ezen az útszakaszon a teherautók nem tudnak feljutni az emelkedőn, ezért a rendőrség azt tanácsolja, hogy a teherjárművek válasszanak más útvonalat. Ajka-Bakonygyepes és Városlőd között keresztbe fordult kamion akadályozza a forgalmat, tart a műszaki mentés; Csopakon a 73-as úton, az emelkedőn nem engedik felfelé haladni a teherautókat.

Fejér megye: lakcímkártyával a 8-as főúton, balesetek az M7-esen

A rendőrök délután egy órakor lezárták a 8-as főút Várpalota felé vezető oldalát Székesfehérvár határában a Pajor kútnál. A zárásra azért volt szükség, mert Veszprém megyében, Inotánál több gépkocsi is elakadt a hóban. A fehérvári járőrök így a 8-as számú főútra csak azokat engedik be, akik Csórra mennek, és lakcímkártyával rendelkeznek. A veszprém megyei rendőrök Inotánál zárták le a 8-as számú főút Székesfehérvár felé vezető oldalát.

Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán is több baleset történt csütörtök délután. A Budapest és a Balaton felé vezető oldalon is több autó ütközött. A látótávolság minimálisra csökkent, az autópálya nagyon nehezen járható. A rendőrség azt kéri, inkább a 7-es számú utat válasszák az autósok.

A megyében a 64-es, illetve a 8123-as számú út továbbra is le van zárva műszaki mentések miatt. A többi út még járható, ugyanakkor az erős havazás miatt nagyon rosszak a látási és út viszonyok.

Kamionstop Győr-Moson-Sopron megyében

Részleges kamionstopot léptettek életbe a 86-os úton. Kálmán Gabriella, a rendőrség megyei szóvivője azt mondta, hogy a főúton a rábacsanaki elágazótól Beledig több helyen jégbordás a pálya és hóátfúvás nehezíti a forgalmat. Az elakadt és keresztbe fordult kamionok elzárják a közlekedők útját, ezért a csornai körforgalomnál a rendőrség a tehergépjárműveket Kapuvár irányába tereli.

Tolna megyében autóbusz, betegszállító és kamion csúszott árokba

Egy menetrend szerint közlekedő autóbusz, betegszállító autó és kamion csúszott árokba a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között. A 61-es úton, Tamási és Nagykónyi között is több személygépkocsi borult árokba. A balesetekben senki nem sérült meg.

A 65-ös út Tamási és Iregszemcse közötti szakaszát, illetve az Iregszemcse és Nagykónyi közötti 6510-es utat hóátfúvások miatt lezárták. A 61-es út Pincehely és Adorjánpuszta közötti, hóakadály miatt korábban lezárt szakaszán egy sávon megindulhatott a forgalom.

Nehezen járható utak Baranyában

A kora délutáni óráktól több helyütt jégpáncél és hó borítja sok helyütt az utakat Baranyában. A rendőrség azt tanácsolja, aki teheti, ne induljon útnak.

Délután baleset történt az M60-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 171 km-szelvénynél, a külső forgalmi sávban. Egy autó szalagkorlátnak ütközött, a rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét.

A délutáni órákban lezárták a 6-os főút Tortyogó-Kővágószöllős közötti szakaszát, és elterelik a forgalmat, ezért Pécs és Szigetvár irányából közlekedők számítsanak torlódásra, megnövekedett menetidőre.

A mecseki útvonalak egyáltalán nem, vagy csak rendkívül nehezen járhatóak, síkos, hókásás az úttest, sok helyen hóátfúvásra kell számítaniuk az autósoknak. A megyében sok helyen a látótávolság nem éri el a húsz métert, ezért balesetveszélyes a közlekedés, az autósoknak figyelniük kell a megfelelő követési távolságra, és a biztonságos sebesség megválasztására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik