Közélet

14 év után kapták el a magyar olajcsalót

csattan a bilincs (bilincs, bűnöző, )
csattan a bilincs (bilincs, bűnöző, )

Harmincezer liter olajat rendelt, majd fizetés helyett lelépett az országból. Kanadában kapták el.

A férfi 1999 márciusában egy kft. nevében jogosulatlanul összesen 30 ezer liter hidraulikaolajat rendelt meg két különböző forgalmazótól. Az áruért azonban a leszállítás után nem fizetett. Ezzel több mint 15 millió forintos anyagi kárt okozott.

A férfi a történtek után elhagyta az országot, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül a kanadai rendőrök fogták el, majd az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központjának közreműködésével szerdán a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren átadták a fővárosi nyomozóknak.

Az 59 éves P. József ellen csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását – olvasható a BRFK közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik