Közélet

Szerdán újabb meglepetés érheti a rendőröket

pintér sándor (pintér sándor)
pintér sándor (pintér sándor)

Az üvegpalota folyosóin terjedő hírek szerint szerdára több osztályvezetőt behívatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság felső vezetése. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy miért, de várhatóan az átszervezések kapcsán hozott újabb döntésekről tájékoztatják őket.

A vezetők szerdán, az állomány várhatóan csak csütörtökön értesül a részletekről. Utóbbiak valószínűleg ugyanazzal a helyzettel találják majd magukat szemben, mint az éppen átszervezés alatt álló szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai. Vagy elfogadják a kerületi kapitányságoknál felajánlott állást, vagy utcára kerülnek.

A Hír24 úgy tudja, a szervezett bűnözés elleni osztályon közben nagyban zajlik a folyamatban lévő ügyek átadás-átvétele. Rendőrségi forrásokból úgy tudni, a helyzet eddig nem túl rózsás: több ezer oldalas aktákat, bonyolult és kényes ügyeket kell átadni betartva a határidőket is.

Ezek már megszűntek

Mint arról korábban a Hír24 beszámolt, a Belügyminisztérium megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni egységeit, illetve az NNI gazdaságvédelmi főosztályát. A megszüntetett osztályokon dolgozó rendőröknek kerületi, illetve Pest megyei kapitányságokon ajánlottak fel nyomozói vagy vizsgálói beosztásokat. A felszámolt osztályok feladatait a rendőrség más szervezeti egységei veszik át.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni szolgálata és a gazdaságvédelmi főosztálya is jogutód nélkül szűnik meg. Az itt dolgozó rendőröket egyenként rendelték be az NNI Aradi utcai központjába, ahol közölték velük a döntést. A Belügyminisztérium szerint a szervezett bűnözés elleni szolgálat tagjai a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, a Bűnügyi Ellátó Igazgatóságnál és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központban kapnak feladatot. A 96 gazdaságvédelmi nyomozónak kerületi rendőrkapitányságokon ajánlottak fel nyomozói vagy vizsgálói beosztást.

A Belügyminisztérium korábban mindezt a párhuzamosságok megszüntetésével magyarázta. Pintér Sándor tárcavezető a Népszabadság július 7-i számában beszélt arról, hogy lesznek személyi és szervezeti változások a rendőrségnél, de ezek nem feltétlenül állnak ok-okozati kapcsolatban a közelmúltban kirobbant korrupciós üggyel. A miniszter akkor úgy vélte, nem maradhat meg a jelenlegi keretek között az NNI sem, amely megalakítása óta létszámát, feladatait és jogosítványait tekintve is jelentősen bővült, „de ez nem párosult a hatékonyság javulásával”.

Pintér Sándor július közepén a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Papp Károly vezérőrnagyot, aki feladatát az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetőjével együttműködve látja el, a miniszteri biztos tevékenységét a belügyminiszter közvetlenül felügyeli. A rendőrség átszervezésének meghatározó célja az ORFK stratégiai és operatív tevékenységének szétválasztása – írta korábban a BM.

A Népszava szerint a rendőrség lefejezésére és a testület lényegi átszervezésére használja fel a kormány az állítólagos korrupciós ügyeket.

Pintér elégedett Pappal és Hatalával

A Belügyminisztérium honlapján olvasható, augusztus 10-én kelt közlemény szerint Hatala József országos rendőrfőkapitány és Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos jelentést tett a rendőrség átszervezésének aktuális kérdéseiről. Beszámolójukban kiemelték: a Nemzeti Nyomozó Iroda Készenléti Rendőrségbe történő integrációja az ütemtervnek megfelelően halad.

Jelentették, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya, valamint a speciális bűnözői csoportok elleni és a kábítószer-bűnözés elleni osztályai személyi állományának egy része már más rendőri egységeknél teljesít szolgálatot.

Tájékoztatást adtak arról, hogy jogutód nélkül megszűnt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya. Az átszervezéssel érintett állomány a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrkapitányságain dolgozik tovább. Közölték, hogy az osztályok folyamatban lévő ügyeinek átadás-átvétele folyamatos, a nyomozó hatóságok feladatainak ellátása akadályba nem ütközik.

Pintér Sándor belügyminiszter a jelentéseket elfogadta, és megismételte: a rendőrség valamennyi szervezeti egységétől megköveteli a jogszabályoknak, a társadalmi és a szakmai elvárásoknak megfelelő magas szintű munkát, a vezetői állománytól pedig a következetes, határozott parancsnoki tevékenységet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik