Közélet

Hajógyári – Strehó Gergő eltűnése a következő „dominó”?

rendőrség (rendőr, TNOR)
rendőrség (rendőr, TNOR)

A fiú mindössze 17 éves volt, amikor eltűnt. Ennek hat éve már. A rendőrség most eladott telefonról beszél, és verekedő fiatalok után kutat.

A megoldatlan eset aktáit – több másikkal együtt – a Vizoviczki-féle korrupciós botrány „mellékszálaként” porolták le. A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese múlt pénteken, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyik ügyet felgöngyölítették, és elfogták a tavaly télen eltűnt 21 éves Haraszti Géza feltételezett gyilkosait.

Az ügy mindkét gyanúsítottja biztonsági őrként dolgozott a szigeten. A fiút bántalmazták, majd a vízbe dobták, ahol megfulladt. Holtteste még aznap előkerült, egy hozzátartozója talált rá, miközben kereste a fiatalt. Fülöp Valter elmondta azt is, ezzel az elfogással csak „az első dominó” dőlt el.

Elhangzott az is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hajógyári-szigetről 2006. február 12-én eltűnt Strehó Gergely és a 2006. június 3-án ugyancsak onnan eltűnt Rajnay Zoltán ügyében szintén tovább folytatja a nyomozást.

A rendőrség kedden felhívást tett közzé honlapján Strehó Gergő fényképével. Elárulták, eltűnése után a fiú telefonját valaki értékesítette, ahogy azt is, emberölés miatt nyomoznak. Azt kérik, jelentkezzen, aki látta Gergőt az Árpád hídnál 23 óra 20 perc magasságában.

Ami érdekesebb, hogy olyan szemtanúkat is keresnek, akik a kérdéses időben a Hajógyári-szigeten lévő Stúdió diszkóban voltak, és emlékeznek két fiatalember közötti szóváltásra és arra, hogy a biztonsági emberek kikísérik őket. A rejtélyes vitatkozók kilétéről a rendőrség nem számolt be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik