Közélet

Ismét bíróság előtt Stohl András

Ma kezdődik a színész-műsorvezető kártérítési pere. Stohl áldozatai több mint 12 milliót követelnek tőle és egy biztosítótól.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a megsérült idős férfi, Kaincz Pál és Kaincz Ibolya perre vitte a dolgot, miután Stohl Andrással és az UNIQA bankkal nem tudtak megegyezni. Azt kérik a bíróságtól, hogy állapítsa meg, a színész megsértette “oltalmazott testi és lelki épséghez és egészséghez” való jogukat. Ezenkívül azt is, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket, hogy fizessenek nekik összesen 11.5 millió forint nem vagyoni, és 679 ezer forint vagyoni kártérítést. Stohl ellenben a kereset elutasítását kérte.

Mint ismert, Stohl András 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton áttért autójával a szemközti sávba és összeütközött két, szabályosan közlekedő autóval. A balesetben ketten sérültek meg, egy idős férfi súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, a rendőrök otthonról állították elő. Kiderült, hogy a színész ivott és kokaint fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.

Az ügyészség súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel vádolta meg a színészt. A kábítószer-fogyasztás azért nem szerepelt a vádak között, mert a színész vállalta az úgynevezett elterelést, vagyis a kezeléseket.

A színészt mindezért a Budakörnyéki Bíróság 2011. március 31-én, első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Öt évre eltiltotta a járművezetéstől, három évre pedig a közügyek gyakorlásától is. A Pest Megyei Bíróság szeptember hatodikán mondta ki a jogerős ítéletet. Stohl András büntetését tíz hónapra mérsékelte, úgy, hogy kimondta: a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadlábra bocsátható. A bíróság a szabadságvesztés mellett öt évre eltiltotta a járművezetéstől, és kötelezte, hogy a csaknem 579 ezer forintnyi bűnügyi költséget fizesse meg. Stohlt a közügyek gyakorlásától nem tiltották el.

Börtönbüntetésének letöltését tavaly október 5-én kezdte meg. A színésznek a budapesti Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben kellett jelentkeznie, majd innen szállították át a Kozma utcai fegyintézetbe, ahol raktárosként töltötte büntetését.

Január első napjaiban derült ki, hogy Stohlt a büntetés-végrehajtási bíró elé rendelték, majd közölték vele a jó hírt: tekintettel eddigi jó magaviseletére – amennyiben a későbbiekben sem lesz vele gond – március 5-én szabadulhat. Így is lett.

Stohlnak egyébként nem ez volt az első balesete. 2002 júliusában súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, miután autójával közlekedési balesetet szenvedett a 30-as úton, Aszód és Gödöllő között. A gépkocsi – ismeretlen okból – felborult, hármat pördült, és a tetejére borulva egy árokban állt meg. Később a rendőrség közölte, a színművész közepes alkoholos befolyásoltság állapotában volt a baleset idején. A bíróság végül 112 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Stohl Andrást, és 1 év 9 hónapra bevonta a jogosítványát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik