Közélet

Felfüggesztett a “dühöngőszobáztató” igazgatónőnek

Egy év hat hónap, a végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Városi Bíróság kedden első fokon Kimpián Ildikót, aki a vád szerint egy speciális gyermekintézmény igazgatójaként "dühöngőszobát" alakíttatott ki, ahova az engedélyével vagy az utasítására gyerekeket és fiatal felnőtteket is bezártak.

A vádirat szerint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Pedagógiai Szakszolgálata, Gyermekotthona és Szociális Intézménye igazgatója és 27 társa – az intézmény dolgozói – 2007 novembere és 2010 januárja között az otthonban elhelyezett gyermekek és fiatal felnőttek közül többeket korlátoztak a személyi szabadságukban, különös tekintettel a mozgásukra és a tartózkodási helyük szabad megválasztására.

Endrényi Mónika bíró a 28 vádlott közül ötöt ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre, tíz vádlottat pénzbüntetéssel sújtott, hatot megrovásban részesített, míg hét vádlottat felmentett a vád alól.

Az ítélet indoklása órákon keresztül tart, csak azt követően derül ki, hogy lesz-e fellebbezés az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik